Már november végén jártunk és kialakult végleges csoportlétszámunk. 27 apróság élete kötődött össze mindennapi együttlétünkkel. 27 különböző korú, fejlettségű, vérmérsékletű kisgyerek alkotta első közösséget kell figyelemmel kísérnünk, nap mint nap. Óvodai programunk alapján az egyik legfontosabb feladatunk a gyerekek megismerése, egyéni képességeik, fejlettségük felmérése.
Minél jobban megismerjük egyenként őket, annál hatékonyabban tudjuk további fejlődésüket segíteni. Nagy a felelősség és ezért nagy feladat is ez! De aki szívből szereti és értő, érző figyelmet szentel rájuk, az sok csodás napot él át velük együtt- a napi gondok, az újabbnál újabb problémák között is. Mert azok mindig akadnak.
Egyik nap keserves sírás hallatszott a mosdónk felől, valaki nagyon fájdalmas hangon kiabált. Siettem megtudni az okát. Az ebéd utáni fogmosás ideje volt és még délutános társam segítkezett a kisebbeknek, a wc- nél dulakodás támadt. Janka, 4 éves kislányunk sírt keservesen, mert Peti lelökte /!/ őt a wc- ről. Mi történt?- kérdésemre Peti fiunk dühösen felém fordult; ”azt mondta, hogy hülye vagyok!” Aztán csatlakozott Jankához és most már mindketten sírtak. ”Gyertek velem!”- kértem őket és leültünk az öltözőnk kispadjára. ”Most próbáljatok szépen megnyugodni és mondjátok el, hogy mi történt!” Janka lassan szipogva elém állt és közölte, hogy ő nem bántotta Petit, csak véletlenül meglökte, Peti visszaadta és ezért mondta neki, hogy hülye, aztán a kisfiú lelökte őt. Peti felé fordultam, aki két kezével átkarolta magát és könnyes, de dühös szemet meresztett rám. ”No, Peti, így volt?”- szegeztem neki a kérdést nyugodt halk hangon. Összeszorította a száját, szemöldökét, és egy szót sem felelt. ”Rám is haragszol?”- kérdeztem, de válasz nélkül hagyott. Azért csak mondtam tovább, neki címezve mondandómat- ”szomorú vagyok, ha bántjátok egymást, ha fájdalmat okoztok a másiknak, és csúnyán beszéltek”. Janka hozzám bújt és azt mondta ”bocsánatot kérek”, Peti viszont némán ült, szemét törölgette. ”Örülnék Péter, ha elnézést kérnél Jankától.”- továbbra sem reagált, csak ült a padon. ”Jó, akkor maradj itt és ha meggondolod magad, gyere, kérj bocsánatot társadtól!”. Bementünk Jankával. A csoportban lefekvéshez készülődött mindenki. Eltelt néhány perc. Egyszer csak Peti dühös arccal betoppant és odavetette a kislánynak ”bocsánat!”. Nem reagáltam, úgy éreztem időt kell adnom, hogy mindketten megnyugodjanak. Jankánál ez már félig megtörtént, hisz elmondhatta sérelmét, bevallotta tettét. Peti viszont még nem. Mérgesen ráncigálni kezdte magáról kis ruháját, ágya szélére ülve, eredménytelenül. Odamentem segíteni, de nem engedte. Hagytam. Továbbléptem és másoknak segítkeztem. Már ágyban volt mindenki, amikor Peti felült és halkan szólt: ”Haragszol rám? Ha tőled is bocsánatot kérnék megsimiznél?”. ”Nem haragszom Rád, csak azért amit tettél”.- feleltem és simogatni kezdtem a hátát. Arcát a kispárnába fúrta, így szólt hozzám ”én nem is Péter vagyok, hanem Peti”. Elmosolyodtam és simogattam tovább, míg egyenletessé nem vált a szuszogása. A kisgyerekek érzelmei erősek, változékonyak, időnként robbanékonyak. Nekik is szoktak rossz napjaik lenni! Lehet, hogy Peti fiunknak ma az volt. Ám nagyon fontos, hogy a gyerekek agresszív viselkedését egymás között az óvodában ne tűrjük az első perctől kezdve. Ha már az elején határokat állítunk, az üzenet a gyerekek számára, elfogadják és betartják. Ez csak rajtunk felnőtteken múlik! Konfliktusok ennyi kicsi gyerek között mindig akadnak, de ha megtapasztalják, hogy mi elfogadjuk érzéseiket, ám tudtukra adjuk mi az elfogadható és mi nem, akkor nem lesz veszélyben a kis csapat napi nyugodt légköre.