1. rész
”Úgy szeretném, ha önállóbb, bátrabb lenne a többiek közt kisfiam”- sóhajtott fel az egyik fiatal anyuka nemrég beszélgetésünk során. Valóban gond ez.
Van-e olyan kisgyermekes szülő, aki nem szeretné, hogy gyermeke magabiztos, ügyes, határozott, magát megvédeni tudó és jó önértékeléssel, önállósággal rendelkezővé váljon. Biztos nincs, hisz mindenki arra törekszik, hogy aprósága akkor is képes legyen majd megállni helyét, amikor már elengedik a kezét! Nem sírós, szorongással teli, félénk csöppséget hagy a bölcsődében, óvodában.
A gyermeki önállóság kialakulása, fejlődése nagymértékben a szülői, később az intézményes nevelésen, szoktatáson múlik. Elsődleges a gyermek-szülő, kapcsolat örök problémája; a függőség és a függetlenség mértéke. Döntően befolyásolja a kisgyerek életét az, hogy a család, a szülők mennyire engedik- feszítik vagy lazítják- ezt a köteléket, mely összefűzi őket apróságukkal. Amikor óvodáskorba ér a kicsi gyerek önállósodási, érvényesülési igényei megerősödnek. Ám addig még hosszú az út.
Már a 18-20 hónapos kicsi is igyekszik egyre önállóbban viszonyulni környezetéhez. Ez erősödik az életkorral egyre jobban, és 2-3 éves korban rendkívüli erővel jelentkezik. Egyedül szeretne mindent csinálni, minden érdekli, megérint, megízlel, szétszed, amit csak lehet. Akarata, ellenállása növekszik szüleivel szemben, ha nem teheti, amit ő akar. Így következik be a dackorszak.
Az ebben az időszakban összegyűjtött tapasztalatok egész életére szólnak! Ezt kell felismernünk szülőként, és gyermekünk akaratosságát, önállósági törekvéseit- az egészséges korlátok mellett- nem le-, megtörni, hanem segíteni, támogatni kell. Hisz ez egyénisége kibontakozását jelzi, megismerési, kutatási vágya, alakuló képességeit segíti fejleszteni. Ha megtapasztalhatja, hogy pl.: kifolyik a kakaó, ha feldönti a poharat, összetörik a tányér, ha leejti- ebből tanul!
Nem azért tesz sok más mindent is, mert "rossz gyerek" és kellemetlenséget akar okozni a felnőtteknek, hanem kíváncsiságát elégíti ki, érdeklődik minden iránt, ami körülveszi. Később is ezért szedi szét kisautóját, babáját, vagy tépi szét a könyv lapjait-, rontja el testvére játékát. Természetesen ez nem jelentheti azt, hogy mindent megtehet saját akarata szerint. Szabályok, korlátok szükségesek és ezt igényli is, hisz ezek megismerése, elfogadása is ismereteket, tapasztalatokat jelent számára. Tanulnivalót jelent, amit szüleitől kap, akikben bízik.
A szülő iránti bizalom, a megbízható kötődés lelki fejlődésének elsődleges feltétele. Ezt is ki kell- sok minden más mellett- fejlesztenünk. Pozitív élmények nyújtásával, szóbeli, cselekvő segítséggel, bíztatással és következetes odafigyeléssel.
Az önállóság mértékének engedése vagy gátlása nem egyszerű szülői teendő! Gyakran akadályozzuk gyermekünket türelmetlenségünk miatt. Egy kicsi gyerek képességei még fejletlenek, vágyai viszont erőteljesek /"én, egyedül akarom..."/ ezért ha sokszor ügyetlenkedik, ha hiába próbálkozik; sikertelenül, hosszadalmasan teszi, amiért "harcolt", akkor mi elvesztjük türelmünket. Kivesszük kezéből, megcsináljuk helyette, odébb küldjük /"hagyd, majd én…, menj inkább játszani… ne lábatlankodj itt… most nincs időm elmagyarázni… megmutatni… most ne kínlódjunk, sietnünk kell..." stb./. Így, és ezzel felrójuk hiányosságát, hibáit és később esetleg alkalmatlannak fogja érezni magát kicsit nehezebb feladatok elvégzésére, később emiatt is és bátortalanná válhat.
A másik önállóságot gátló tényező a túlzott szülői aggódás. A környezet, a világ megismerése nem veszélytelen. Sok-sok mindent szeretne egy kicsi gyerek közvetlenül megismerni, megtudni, ami akár testi épségét veszélyeztetheti /felpróbál mászni egy fára, kimenni az esőbe, kenyeret szeretne vágni a nagy szeletelő késsel, ő akarja ki- bekapcsolni az elektronikus eszközöket, stb./. Mi szülők meggátoljuk őt ebben az új felfedezési folyamatban, amelyben ki szeretné próbálni magát, ami vonzza őt, mert ismeretlen még számára, de szeretne ura lenni a környezetében lévő jelenségeknek, tárgyaknak.
Természetesen érthető, ha féltjük, óvjuk őt a veszélyektől! Mégis azzal-ha gyakorivá válnak aggodalmas reakcióink- kioltódhat kicsinkben az új, az ismeretlen megismerésének vágya és bátorsága, "bevállalósága". Ha nem tiltjuk el minden, akár veszélyessé válható dologtól, inkább igyekszünk megtanítani alkalmazásukat, korának megfelelő szinten elmagyarázzuk, megmutatjuk, együtt kipróbáljuk /pl.: a tv, mosógép, stb. bekapcsolását/, akkor gyermekünk önállósági törekvéseiben sem teszünk kárt. De az egészségét komolyan veszélyeztető dolgokat egyértelműen és határozottan "tiltó listára" kell tennünk, hisz mi vagyunk érte a felelősek, féltésünk jogos.
A kisgyereknek önállósága folyamatos kialakulásához időre van szüksége.
- Elegendőre, ahhoz hogy érezhesse, együtt vagyunk vele, számíthat ránk, ha megakad.
- Mérlegeljünk, amikor a neki szánt feladatokat meghatározzuk - képes-e, érti-e akkor és azt.
- Ha segítségre szorul és kér, adjunk mindig. És mondjuk el újra, meg újra mit várunk, kérünk tőle.
- Próbáljunk türelemmel és ne kiabálva megértetni vele szóban mit, miért teszünk.
- Meg kell szoknunk szülőként, hogy akárhány éves gyermekünk, mindig meg kell magyarázni neki az összefüggéseket. Így fogja elsajátítani fokozatosan az okok, összefüggések lényegét tőlünk. /"Ha sapka nélkül fogsz kimenni, megfázhatsz és beteg leszel!"/.
- Ne mondjuk ki helyette a dolgok megoldását- vezessük rá gondolkodtató, rávezető kérdésekkel /pl.: "szerinted mi történhet, ha felmászol az ablakba?"/.
- Ajánljunk másik alternatívát, ha szerintünk nem helyes, amit meg akar tenni /pl.:"A tesódat most ne zavard, tanul, gyere majd én játszom veled!"/.
- Fogadjuk egyszerűen természetes igényként gyermekünk kutatási vágyát, érdeklődését. Adjunk elegendő alkalmat, hogy sokat mozoghasson, sok mindent ki-, megpróbálhasson, próbára tegye fejlődő képességeit.
- Bízzuk meg apró feladatokkal, ezzel felkaroljuk nyiladozó teljesítőkészségét. Bízzunk benne, ne becsüljük alá már meglévő képességeit. Ezzel felelősségvállalását, önértékelését erősítjük. Magabiztosabbá válik és bízni fog ő is magában.
- Legyünk tudatában, hogy mindennap egyre többre képes, és segítsük őt, hogy önálló tevékenysége sikeres legyen- dicsérjük, ismerjük el az eredményeit.
Ha mindez meleg, nyugodt légkörben, türelmesen tesszük, akkor hiszem, hogy nyitottabb, higgadtabb kiegyensúlyozott, magabiztos, önálló gyermekké neveljük őt! Aki majd hamarabb képes beilleszkedni, szocializálódni élete első közösségeibe, társai közé.
Folyt.köv.
