Ovisvilág

Jusztina vagyok, az Ovisvilág tanácsadója. 30 éves óvónői tapasztalattal a hátam mögött szándékom, hogy használható, gyakorlati ötletekkel segítsem és megkönnyítsem a gyermeknevelésed. Ovisvilág


----------------------------
----------------------------

Szeretnéd,hogy óvodás gyermeked érthetően, okosan tanuljon meg beszélni?

Bátran tudjon kérdezni, élményeit szavakba önteni?
Jelentkezz és megtudhatod a
Hogyan legyek büszke szülő sorozatomból,hogy:
-Mitől fejlődik jól a gyermeked beszéde?
-Hogyan alapozhatod meg a gazdag szókincs kialakulását
-Melyek a legjobb beszédfejlesztő mondókák?
:
:


Beszédfejlesztő mini sorozat
Antispam:adataid nem adjuk ki senkinek, bármikor egy kattintással leiratkozhatsz.
------------------

Feedek

Kötelező-e a hiszti a dackorszakban?

2009.11.18. 06:00 - ovisvilág

Címkék: hiszti dackorszak hiszti kezelése dackorszak kezelés hiszti korszak dackorszak hiszti dackorszak kezdete dackorszakok

 

"Nem vagyok szuperanya, de tudom, nagyon sok múlik rajtam is."


Ezt egy fiatal édesanya mondta, akit személyesen nem ismerek ugyan, de gyakran reagál írásaimra és időnként beszámol 2 éves bűbájos kicsi lánya nevelése során szerzett tapasztalatairól, nevelési módszereiről, mindennapjaikról.

 

Nemrég a dackorral kapcsolatos véleményét osztotta meg velem, melyből szó szerint is szeretnék idézni. Náluk eddig még nem okozott gondot ez az időszak:

 

"Ha figyelmes vagyok vele, játszunk, foglalkozunk, együtt vagyunk és sikerül időben elaltatni, megetetni, akkor nem tapasztalok semmilyen problémát.

A dacoló, hisztis gyerekek szülei szerintem nem fordítanak kellő figyelmet gyerekeik felé és talán ebből alakulhat ki a feszültség, ami később hisztivel, dacos viselkedéssel csapódik le a gyerekből."

 

Végül kérdése:vajon leírt szülői hozzáállásával tényleg elkerülhető-e a hisztis viselkedés?

Egyetértek vele! A hiszti valóban kialakulhat, ha biológiai szükségleteiben hiányt szenved pl, ha éhes, szomjas, fáradt, álmos, beteg akar lenni egy kisgyerek. Akkor is, ha fel szeretné hívni magára jobban szülei figyelmét, mert elhanyagoltnak érzi magát. Vagy ne adja ég, úgy érzi nem szeretik eléggé- pedig a szeretet olyan biológiai szükséglet számára, mint az evés, alvás! Ám ezen kívül még számos ok miatt lehet dacos, kerülhet felnőttek számára gyakran érthetetlen érzelmi állapotba, amikor kitör rajta a hiszti.

 

A kisgyerekekben testi-lelki fejlődésük következtében erősödnek önállósodási törekvések, fejlődnek akarati tulajdonságaik. Érdeklődésük, kíváncsiságuk az egekbe szökik! Egyre erősebb késztetést éreznek arra, hogy egyedül tegyenek meg sok mindent, és ki akarják próbálni magukat! Ha ennek, és még sok más egyéb dolognak mi, szülők gátat szabunk, akkor kialakulhat egy dühös reakció.

 

A hisztiző magatartásnak viszont nem kötelező megjelennie. Ám ha mégis hisztizni kezd gyermekünk, szülőként mindig tudjuk mit kellene tennünk? Ismerünk olyan ”praktikákat”, módszereket, amelyek pont nálunk beválnak? Erre is választ ad a most induló online Hiszti-tanfolyamunk.

 

Összegezve a választ az édesanya kérdésére: nem kötelező a hiszti, ha szeretetteljes családi légkört biztosít csöppsége számára, de ennek ellenére előfordulhat.

Viszont ekkor sincs ok az aggodalomra!

 

Nekünk, felnőtteknek kell megfelelően reagálnunk rá és akkor kiegyensúlyozottabban élhetjük meg, át gyermekeinkkel együtt ezt az időszakot!

 

 

Hisztizik a gyermeked?

Egyszerű, kipróbált és működő módszerek a hiszti kezelésére, 
az 1-7 éves korú gyerekek szüleinek a nyugalmasabb mindennapokért.

A hiszti kezelési tippekért kérlek, add meg adataidat és kattints
a Kérem a tippeket gombra:

Headline

A bejegyzés trackback címe:

https://ovisvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr781531326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PKata 2009.11.18. 18:14:12

Kitörő lelkesedéssel kezdtem olvasni a hisztiről szóló cikkeket, de most úgy gondolom hozzá kell szólnom ehez a cikkhez. A kisfiam 2,5 éves.Egy várt , tervezett babáról van szó, akinek próbálunk mindent megadni a lehetőségeinkhez mérten. Kistestvére nincs, tehát egyedüli gyerekről van szó. Szinte mindig játszunk vele, állandóan foglalkoztatva van, nem verjük, és csak a végszükség esetén van erélyesen rászolva. Gyorsan fejlődő, kiegyensúlyozott baba volt. Kb. egy hónapja mint akit kicseréltek, ok nélkül a földhöz vágja magát, kitépi magát a kézfogásból, kiszalad az útra, és sorolhatnám....Mondhatni nincs nap órákig tartó hiszti nélkül. Férjemmel kérdőn nézünk egymásra, hogy mi is történt a gyerekkel, okok nélkül kezd el hisztizni. pl. reggelizünk, két falat közt leszáll a székről és leveri magát az étkező közepén, és kezdődik a végetnem érő hiszti. Semmi nem jó neki, ha közelítünk dobál, ha ott hagyjuk-visít.... Szóval én nem hiszem, hogy ez nevelés kérdése lenne:(

idikó 2009.11.18. 22:18:33

Kedves PKata és Mindenki!

Három kisgyerekem van, jut ki hisztiből bőven! Okos nem vagyok a témában - legfeljebb utólag :( Mostanra tartunk ott, hogy ritkán vannak egy időben "rossz" passzban.3 és fél, 3 és fél, valamint 5 és fél évesek. Érdekes látni (megnyugtató is valahol), hogy a testvérek is különösnek, érthetetlenek veszik legtöbbször a másik dühkitöréseket és megkérdezik mi is a baja? Időnként próbálnak segíteni, kitalálni. PKata által leírtakról az jutott eszembe, hogy a gyerekek a sok felsorolt dolog mellett (fizikai szükségletek, szeretet, foglalkozás, törődés mellett) ugyanúgy igénylik, hogy mindig egyértelmű korlátokat mutassunk nekik. Fiukról olvastam és nagyon megtetszett: a fiuk olyanok mint az autok, sofőr nélkül , vagy a fehér vonalat hágják át, vagy átszakítják a korlátokat. Ezért kell a sofőrnek mindig a helyzet urának lenni. Két fiunk van, nagyon örültem a Dr. James Dobson: Fiuk nevelése című könyvének.
(a lányoknak hasonlóan van szükségük szeretetteljes korlát megszabásra)

Ingrid 2009.11.19. 12:45:06

Ahogy Jusztina is írta, az odafigyelés és szeretetteljes, nyugodt hozzáállás ellenére is lehet egy gyerek hisztiző vagy dacoló.
Magatartásuk nagyrészt a habitusukból is adódik, tehát nyilvánvaló, hogy ami az egyik gyerekre igaz, az a másikra nem... Ettől függetlenül még mindig úgy gondolom - én írtam Jusztinának a fenti sorokat - nagyonis sok múlik rajtunk, nem szabad feladni!
Valahol meg kell találni a közös nevezőt. A gyerek nem az alárendeltünk, hanem a partnerünk, és amint erre rájön, vagy amint ezt sikerül megértetni vele, máris másként viselkedik, hiszen nincs mi ellen dacoljon vagy nincs miért hisztizzen.
Az alkalmankénti hiszti "megengedett". Ma is volt egy "erőpróbám" a boltban, ahol fele-fele arányban, de mindketten győztünk, így a gyereknek nem volt miért hisztiznie, dacolnia velem. Kell nekik is adni egy kis szabadságot. Nem "utána engedni", hanem megmutatni nekik, hogy az, amit ők akarnak, az is teljesülhet, már amennyiben azt mi is megfelelőnek tartjuk. Hiszem, és vallom, hogy az érdeklődésüknek, akarásuknak nem szabad gátat szabni (nagy gátat), hiszen akkor mire iskolába kerülnek, elfelejtenek érdeklődni, akarni és tanulási gondokkal küzdő, akarat nélküli gyerekek válnak belőlük. Nagyon nehéz ezzel a határvonallal lavírozni, hogy mit lehet és mit nem, és azt megoldani úgy, hogy ne "üssön vissza", de én ezt próbálom alkalmazni.
Nagyon nehéz, és én sem vagyok okos, talán csak a saját gyermekemmel kapcsolatban (vagy vele sem mindig), de amikor olyan anyukákról hallok, akik reggeltől-estig ordítanak, rendszabályoznak és mégsincs eredménye, annak nagyon nem tudok hinni...
És ezért is tartom jónak ezt a kezdeményezést, hogy indul egy hiszti-tanfolyam, hiszen biztosan nagyon sokan vannak (vagyunk), akiknek szüksége van egy szakember véleményére, tanácsaira.
Kedves Jusztina, szívesen írnék a gondolataimról ezzel kapcsolatban a bologomon, megengeded, hogy a te bejegyzéseidet is kilinkeljem?

ovisvilág 2009.11.20. 20:13:56

@PKata: Kedves Kata!
Nagyon örülök véleményednek, mert így még jobban ”ki tudjuk bontani” együtt ezt a fontos témát. Ki más tudna erre igazi, élő példákat hozni, mint Ti, gyakorló fiatal anyukák! A dacoló magatartás szinte minden kicsinél megjelenik, még akkor is, ha úgy neveljük őket, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva!
Mindig van okuk a hisztire, számunkra sokszor érthetetlen, mégis kitörésük okkal történik. A kisgyerekek érzelmei sajátosak; erősek, labilisak, változékonyak (erről részletesen írok és beszélek online Hiszti-tanfolyam keretében is). Egyik pillanatról a másikra képesek hangulatukat, viselkedésüket megváltoztatni. Természetesen, ahogy Ingrid is írja az eredő okok ismeretében gyakran megelőzhetőek, de ez sem zárja ki minden esetben a hisztizést. Ez egy ilyen időszak!
Az egykék helyzete még ”speciálisabb” is /saját példámból tudom, nekünk is egyke lányunk van/! Ők aztán tényleg a család szemefénye, középpontja és ahogy Te is írod, igyekeztek optimálisan nevelni. Hisztizésben közrejátszik az a tény, hogy körülöttük forog a világ, lehet bármilyen kíváncsiság, vágy, akarat- náluk érvényesülhet, megadunk mindent. De - és ezt magam is igyekeztem szem előtt tartani- éppen ezért fontos, hogy pici egykénk számára is szükségesek a korának megfelelő, érthető és betartható korlátok. A családi békés együttműködés alapfeltétele neki és nekünk szülőknek is az írott és íratlan szabályok kialakítása és betartása. Kisfiad hisztizésére ajánlhatok tippet; pl.: ha nem enged magához közel, közben- hagyd és próbáld ”elviselni”! Ilyenkor nem szerencsés beszélni sem hozzá- nem hallja, nem érti. Dühe tehetetlenségéből fakad, de ezt még nem tudja megfogalmazni. Maradj a közelében, de ne reagálj arra, amit tesz. Ha elmúlik, öleld meg, érezze szereteted, akkor is ha így viselkedik.
Köszönöm véleményed, üdvözlettel: Jusztina

ovisvilág 2009.11.20. 20:14:54

@idikó: Kedves Ildikó!
Érdeklődéssel olvastam soraidat és egyetértek az egyértelmű korlátok megteremtésével.
Itt arra kell nagy figyelmet fordítanunk, hogy vannak általános érvényű korlátok - pl.: dolgok megtétele azért tilos, mert veszélyezteti fizikai, lelki egészségüket gyermekeinknek - pl.: úttestre kiszaladás, szekrénybe kapaszkodás, stb. az előbbiekhez, és egymás szidása, bántalmazása, lelki terrorba kényszerítése az utóbbihoz.
Minden család megteremti saját, békés életviteléhez szükséges egyéni korlátait, szabályait, melyek egyediek és általunk elfogadottak, betartandóak.
Az sem mindegy, milyen életkorúak gyermekeink, hisz más elvárásaink vannak egy 3 éves kismanótól, mint az 5-6 éves ”nagytesótól”. Egy biztos, ha azok a bizonyos korlátok korunknak megfelelőek, érthetőek, a legkisebb is képes elfogadni őket. A korlátok mellett legalább olyan fontosak mindegyikőjük számára az önállóság kiteljesedését segítő szülői szándékunk is.
Szívből ajánlom Dr. Thomas Gordon. Tanítsd gyermeked önfegyelemre! című könyvét is!
A gyermekközpontú, humánus módszerek nagy szakértője évtizedek munkájával

ovisvilág 2009.11.20. 20:16:15

@Ingrid: Köszönöm tartalmas kommentedet, sok fontos dolgot megfogalmaztál, amelyek lényegesek a dackorszakkal kapcsolatban. ”Kell nekik is adni egy kis szabadságot.”- írod egyik mondatodban. Bizony, ez nagyon fontos!

Ahhoz, hogy kicsink önbizalommal, öntudattal, önmagát jól értékelő és elfogadó emberré váljon és megtalálja helyét a közösségben nagyfokú önállóságra van szüksége. És mint minden mást, ezt is mi szülők ”plántáljuk bele” apró gyermekkorától kezdve.

Az önállóság ”megtanítása” mellett- és ez nem ellentmondás- határok, meghúzására is szükség van a kiegyensúlyozott családi élet szempontjából!

ildimama 2009.12.04. 22:15:49

Kedves "Mama-Társak"!

Nagy kíváncsisággal és érdeklődéssel olvasom a blogokat.
Három gyermek anyukája vagyok, 18, 14, valamint a legkisebb 2 és fél éves.
Kiegyensúlyozott, békés család, nagyszülőkkel közös épületben (nem egy lakótérben).
Több évtizede gyakorló pedagógus - mi több, fejlesztő-pedagógus - vagyok. Terveztük a 3. babát, a fogzást kivéve minden fejlődési szakasz bonyodalom és gond nélkül zajlott a pici lány életében.
"Nagytesók" imádják, gyakorlatilag a család szeme fénye.
Oroszlán jegyben született, tehát a habitusa is ennek megfelelő.
Nagy meglepetést először az okozott a számunkra, hogy az első alkalommal, amikor idegen társaságba mentünk vele, olyan zavartan viselkedett, amilyennek még sohasem láttuk az egyébként kifejezetten extrovertált kismanónkat.
Mint egy pici "rongybaba", alig tudtuk megtartani, látszólag nem tudott mit kezdeni az új helyzettel.
Családi házban élünk, sok idegennel nem találkozott addig, de a család nem kicsi. Két évesen - hosszas töprengés után, ami nem előtte zajlott - úgy döntöttünk, visszamegyek dolgozni, ő pedig bölcsibe megy. A szoktatás rendben zajlott. Azután kezdődtek a bajok: míg nagy kedvvel megy reggelente, ott sincs vele semmi gond (eszik,alszik, játszik, stb., bár választott barátja még nincs). Megnövekedett azonban az őrült hisztik száma, pont olyan módon, ahogyan itt olvastam. Nem akar bejönni az udvarról, leveti magát a földre, nem megy fürdeni,aztán nem jön ki a kádból stb. stb.
Én is azt a módszert gondolom célravezetőnek, hogy hagyni őt, még akkor is, ha ez néha ijesztőnek tünik... legyünk a közelében, de ne próbáljuk meggyőzni arról hiszti közben, hogy miért nem helyes ez, mert nem érti meg egyrészt mert kicsi, másrészt mert ebben a pillanatban-percben úgysem képes ezt felfogni...
Nagyon embertpróbáló feladat, de szerintem is csak az vezet eredményre, ha utána megöleljük, hogy érezze, őt mindig szeretjük.
Nálunk nyilván igen komoly köze van ehhez a bölcsinek, hiszen érzi, nagyon megváltozott valami. Bár ott is jó neki, mégis amikor csak mi és ő voltunk, úgy volt igazán kerek számára a világ...Azt gondolom, tapintattal, empátiával, sok-sok szeretettel leküzdjük majd ezt a nagyon nehéz időszakot.