már sírni sem tudok és nagyon hiányzik kishúgának,még csak 14 éves......a halálhoz mindenki "kicsi és védtelen"...szerintem.....de mert az élethez tartozik nem titkolhatjuk el gyerekeink elől a halottjainkat!Talán ezért is tanulom a természetgyógyászatot....kérdéseimre,fájdalmaimra majd talán ott kapok magyarázatot és erőt ......

Mint gyakorló anya, még nem tudok nyilatkozni, csak a saját gyermekkori tapasztaltom írom le.
Bennünket soha nem tiltottak a temetőtöl. Minden vasárnap a nagyszüleimmel temetőbe jártunk, csokrokat vittünk a dédik és a már elhunyt nagymami sírjára. Teljesen természetes volt óvodás korban a sírok közt lépkedni, vizet cserélni a virágoknál.
Ami pedig még meglepőbb -mai fejjel- számomra, hogy gyönyörűnek tartottam a halottak napját! Szerettem a gyertyáktól kivilágított temetőt, mindig akkor mentünk, amikor már besötétedet és a temető messziről fénylett a sok-sok gyertyától és mécsestől. A sírokat mindig szépen, akkurátusan díszítettük a nővéremmel, hogy csak úgy roskadozzon a krizanténoktól és gyertyákról. Egyetlen egyszer voltam megütközve -ekkor már lehettem vagy kilenc éves- amikor édesanyám egy unokatestvérével mentünk ki közösen gyertyákat gyújtani és ő közölte velünk, hogy a temető nem szép és a koszorú és gyertyák sem szépek, hanem szomorúek. Ez mellbevágott, de nem hittem neki. Lehet szépen is megemlékezni halottainkról, nem csak szomorúen.

Nekem ez jut eszembe gyermekkorom Mindenszentek-napjáról. Szerintem lehet egy gyereket úgy nevelni, hogy ne kapjon sokkot a temető látványától, az elmúlást nem kell feltétlen tabuként kezelni.

Ingrid véleményét teljes mértékben osztom! Nekem is pontosan ilyen emlékeim vannak a temetői látogatásokról, halottak napjáról. Az elmúlás az élet része, ha a kisgyerek a kezdetektől fogva egy természetes folyamat részeként kezeli, akkor szerintem semmilyen negatív hatása nem lehet.
Azt gondolom, hogy ez egy olyan ünnep, amelyikbe be lehet vonni a kisgyereket is. Hisz mit tanulhat belőle? Azt, hogy a Dédit, bár már nem lehet közöttünk, azért szeretjük továbbra is és gondolunk rá. Hogy megbecsüljük a szeretteinket, akik már elmentek, gondoskodunk róla, hogy legyen egy hely, ahol, ha képzeletben is, de találkozhatunk még.
Üdv,
Zsibi