Jó gyermekem van? Jó szülő vagyok?
A kisgyerekek igazából nem rosszak!
Szinte minden szülő eltervezi előre, hogyan szeretné nevelni majd kicsi gyermekét. Ki-ki vérmérsékletének, életkörülményeinek, ismeretanyagának, élmény-, és tapasztalattartamának megfelelően lát hozzá! Aztán a cseperedő, eddig még angyali csöppség konkrét ”tények” elé állítja a felnőtteket, a fiatal szülőket.
Mikor már kb. 1 éves kora táján megtanul járni, és mindent szeretne megfogni, szájába venni /hisz ez a ”harmadik” kiskeze!/, ledobál, szétszed, leránt, olyan tárgyakért /távkapcsoló, telefon…/ nyúl, amelyek veszélyesek lehetnek számára. No akkor kezdjük megérteni, nem is olyan egyszerű minden pillanatban ráfigyelni, megvédeni, jól irányítani, tanítgatni, szokásokat kialakítani, szóval egyengetni útját, nevelni!
Első konfliktusok
Amíg azt teszi, amit mi szeretnénk nincs gond, de amikor az első nekünk nem tetsző cselekedetét látva kimondjuk ”nem szabad!”,- megszületnek az első szabályok!
A tiltást követik később a konfliktusok! Hiszen egy kicsi számára érthetetlen, kellemetlen minden tiltó szabály, korlát. Ha útját álljuk éreklődésének, kíváncsiságának nem érti meg az okát és ellenkezni próbál. Sok időnek kell eltelnie, amíg apróságunk fokozatosan eltanulja tőlünk, megérzi, érteni kezdi, mi az amit kérünk, követelünk, megtiltunk, elvárunk tőle.
2-3 éves korban már egyre gyakrabban hallani szülőktől hasonló panaszkodást. ”Nem hallgat rám… mindig rosszat csinál, ha nem figyelek oda… egésznap rajtam lóg…, néha alig bírok vele…”. Van olyan szülő, aki úgy hozza először óvodába gyermekét, hogy „”az én kisfiam nagyon rossz gyerek ám óvó néni!”
A gyerekek valóban nem rosszak!
A rossz gyerek fogalma általánosan elterjedt, pedig valójában nem a gyerek rossz, hanem egy bizonyos viselkedése, ami nem jó a felnőtteknek. Dr. Thomas Gordon angol nevelési szakember szerint: ”a követelményeket érzi rossznak a szülő, nem a gyereket!”.
Tényleg, ha pl. egy kisgyerek földhöz vágja magát visítva a bevásárlóközpontban, mert nem kapja meg a kiválasztott játékot, akkor anyukája már előre szégyelli magát a többi ember megbotránkozó tekintetén- és ez a szülőnek rossz!
Mint ahogyan rossz az óvó néninek is, ha egy-egy kisfia, csoportjában szinte naponta ”végigveri” társait. Mégis azt mondom, a kisgyerekek nem rosszak!! Ha életkoruknál fogva még nincsenek tisztában azzal mi a helyes- helytelen, a jó- rossz /a felnőttek szerint/, akkor hogyan várhatjuk el tőlük, hogy a mi követelményeink szerint jók legyenek?
Ismeretes, hogy eleinte nagy szerepet játszik fejlődő tudatukban a szülői, nevelői tekintély. Felnéznek a hozzájuk érzelmileg legközelebb álló személyekre, hallgatnak rájuk és szeretnének olyanná válni, mint ők, a ”nagy, erős felnőttek”.
Hát akkor legyünk ”mi” jók! Viselkedjünk, beszéljünk, tegyünk úgy, hogy az példa legyen számukra! Mutassuk meg mit és hogyan! Az élet legapróbb, legegyszerűbb dolgaival sincsenek /nem is lehet még/ tisztában. Legyen türelmünk szép fokozatosan megtanítani mindent nekik!
Nagyon fontos, hogy a lehető legalaposabban megismerjük /szülői elfogultság mellett is/ gyermekünket.
Tudvalevő, hogy minden kisemberke más- öröklött, veleszületett és nevelésük során szerzett tulajdonságokkal rendelkező, egyedi fejlődést mutató, érző lény!
Mi alakítjuk, változtatjuk, szoktatjuk már legkisebb korától kezdve az általunk jónak vélt irányba. Ez óriási energiát, toleranciát, empátiát, de főleg feltételnélküli szeretetet igénylő nehéz feladat.
Az a szülő, aki átérzi kicsi gyermeke helyzetét minden téren, és igazán, őszintén, lelkiismeretesen, időt-erőt nem kímélve tesz érte, az jó szülő!
- Aki egészséges féltéssel, vigyázó tekintettel, de engedi önállóvá válni, lehetőségeket biztosít testi-lelki fejlődésére, idejét nem kímélve foglalkozik apróságával az jó szülő.
- Aki nem hisz a ”csodákban”, a divatossá váló ”mágikus kütyük” nevelésben segítő szerepében, hanem saját erejét, idejét, energiáját ”fekteti be” kisgyermeke nevelésébe… és ha olykor belefáradva is, de élvezi gyermeke jelenlétét, élete részének érzi, az jó szülő!
A gyermeknevelés során tudjunk mérlegelni; mi az, ami igazán fontos, erre fektessünk hangsúlyt:
- Jól válasszuk meg a határokat, korlátokat, fogalmazzuk ezeket egyszerűen, a gyermek számára érthetően.
- A túl sok tiltás hatástalanná válhat, gondoljuk át- a kevesebb néha több.
- Indokoljuk meg mindig tiltásainkat, értse meg mit, miért nem szabad.
- Próbáljuk sokkal többet dicsérni, mint büntetni!
- Több megértéssel, kevesebb dühvel kezeljük a konfliktusokat- ne kiabáljunk vele, agressziót vagy félelmet válthat ki.
Az átgondolás, az előretervezés megkönnyítheti a mindennapokat- legyen rugalmas napirend, napi ritmus.
- Támogassuk a kicsik önállóságát, bátorítsuk próbálkozásait, de figyelmünkkel kisérjük közben.
- Fegyelmezés esetén se érezze gyermekünk soha, hogy nem szeretjük, ne keltsünk benne félelmeket!
Folyt. köv.
