Kedves Jusztina!

Eddig is világos volt számomra, hogy figyelsz a gyerekekre - hiszen szakmád -, de ebből a bejegyzásből az derül ki (az első bekezdés sorai), hogy azon ritka óvónők közé tartozol, aki még azt is felfedezi, amin más átsiklik... Szeretném, ha Heléna is hasonlóan gondos kezek közé kerülne, amikor óvodás lesz.
Nagyon várom a folytatást. Felkeltette érdeklődésemet a cikk. Vannak tapasztalataim és véleményem. Én "televíziótól megvadult" gyerekeket ismerek, akiknek láthatóan jót tett a rajzfilmstopp. De biztosan lesz erről is szó, tehát figyelek :)

A lányom is nagyon nehezen illeszkedett-illeszkedik be. Már október közepe óta jár oviba, de még mindig előfordul, hogy nap közben is sír utánam. A gyerekekkel nem nagyon játszik, csak teng-leng, általában az óvónők közelében sündörög. A foglalkozásokon szívesen részt vesz. Az óvónők arra tippeltek, hogy sokat volt felnőtt-társaságban és nem tud megbírkózni a gyerekkörnyezettel. Létezik ez? De valóban, most a betegségek idején kevesebb a gyereklétszám, 15-körül, egyébként 24-en vannak, és sokkal kevesebbet sír, reggel szívesebben indul el. Mit tehetnék, hogy megkönnyítsem a beilleszkedését és ne úgy fogadjanak a gyerekek (!), ha megyek a lányomért: - Már megint sírt.

Kedves Libelle!
Az én kisfiam pont a harmadik szülinapján kezdhette meg az ovit, ráadásul egy összeszokott csoportban. Ő is mindig az ovónéniknek segített, nem érdekelték a többiek, nem játszott velük. Aztán azt a tájékoztatást kaptam (beszélgettünk egy pszichológussal erről a témáról), hogy semmi baj nincs a kicsivel, csak - mint ahogy Neked is mondták - inkább felnőttekkel volt körülvéve eddig, felnőttesen játszott (mi felnőttek általában csak a szabályok szerint toljuk a kisautót az autósszőnyegen, pontosan próbáljuk összerakni az építőkockákat, élére állítani mindent - gyakran még a fantázia is hiányzik). Azután egy évvel később az is kiderült, hogy miért inkább a jó pár évvel idősebb gyerekekkel barátkozott a gyermekem: az értelmi képességei 4-5 évvel megelőzik a korát. Ez egyrészt - de lehet, hogy csakis - azért lehet, mert eleve egy intelligensebb gyermekkel gazdagabb a családunk, és persze az anya, apa, bárki más sokat foglalkozott a kicsivel. Nálunk előfordult, hogy fél-egy órát ült a bilin a kisfiam, én mellette ültem a szőnyegen, olvastam neki, mondókáztunk, beszélgettünk.
Szóval, ne idegeskedj, majd kialakul a közösségi szellem benne is.

@Agi74 Nagyon dicséretes, hogy ennyit foglalkozol a gyermekkel -mint a mellékelt árba mutatja megéri-, de remélem, hogy az órás biliztetésektől nem lett aranyere. :-S

@Ingrid: @Libelle: @Ági74:
A neveléssel foglalkozó szakembereket legalább úgy foglalkoztatja a gyermekkori agresszivitás, mint az érintett szülőket. A napjainkban észlelhető változások, az emberek egymáshoz való viszonya, kapcsolata, bizony erőteljesen befolyásolja apróságaink viselkedését. Többek közt a tévé, a számítógép is lehet okozója sok lelki deffektusnak a kicsi gyerekek lelki fejlődésben- ahogy ezt Ingrid is említi. Ezért kell nagy figyelmet szentelnünk e téren is szülőként, nevelőként gyerkőceinkre!

”Libelle” kicsi lánya viselkedése is természetes még ebben a helyzetben és igazat adok Áginak, mert el fog múlni szorongása, félelme az ovitól. Mindig tőlünk, felnőttektől; szülőktől, óvónőktől függ, hogy mekkora türelmet, érző, értő figyelmet fordítunk egy újonnan érkező kisgyermekre. Valóban, gyakran előfordul az is,- ezért jó a vegyes csoport rendszere az óvodákban /3-7 évesek együtt tevékenykednek/ hogy a kisebbek, lévén értelmesebbek koruknál, jól fejlődnek nagyobb társaik között, és még hamarabb kibontakoztatják képességeiket.

A felnőttközpontúság ebben a korban nagyon intenzív, mint a szülőköz fűződő szoros érzelmi kötelék is. Ezért kell időt, lehetőséget adni a csöppségeknek, hogy képesek legyenek beilleszkedni kortársaik közé teljesen; sokat beszélgetni vele az oviról, érezze, hogy mi magunk is bízunk az óvó nénikben, kedvet ébreszteni benne az ott történő dolgokra és természetes módon átsegíteni őt ezen a gyakran felnőttek számára sem könnyű helyzeten.

Kedves Jusztina!
Nagyon örülök, hogy annak idején feliratkoztam a hírleveledre,mert nagyon sok hasznos tanácsot kaptam.
Egy kérdésem volna,és remélem tud nekem segíteni benne.
Másfél éves kislányom van, akivel úgy igazából nincs sok probléma, okos, értelmes baba, csak az az egy "bajom" van vele, hogy bizonyos kisgyerekekkel igen durván viselkedik. Gondolok itt arra, ha egy játszótéren vagyunk ezekkel a gyerekekkel, akkor minden ok nélkül oda megy és meglöki, vagy meghúzza a haját, vagy belemar az arcába. Amikor elkezdtünk játszótérre járni akkor mindenkit megölelgetett, elhalmozta őket puszival, volt aki vissza ölelt, de volt akinek nem tetszett a dolog. Ők voltak többen.Aztán kezdett neki kialakulni egy bizonyos társaság akikkel szinte mindennap találkoztunk lent. Ezek között a gyerekek között van az, akivel rendszerint rosszul bánik. A kislány három hónappal fiatalabb a lányomnál. Először vele is aranyos volt, ölelkezés puszik, de a kislány mindig sírt ilyenkor,(pedig nem volt durva a lányom) meg nem is ölelt vissza. Az is tény, hogy ebbe a társaságba van olyan gyerek aki meg az én gyerekemet bántotta. Ezzel a kislánnyal hetek óta most találkoztunk először, és tessék a lányom megint akciózott ellene. Nagyon rosszul éreztem magam. Segítséget szeretnék kérni hogy vajon mit tehetnék az ügy érdekében. Teljesen kétségbe vagyok esve, mert rengeteget foglalkozok vele és sokat is van szeretgetve,meg tőlünk sem azt látja, hogy verjük egymást, hanem hogy szeretgetjük egymást. Válaszát előre is köszönöm:)

@klicsko:
Kedves Anyuka!
A kicsi gyerekek alakuló egyénisége; személyes tulajdonságaik megnyilvánulásaik varázslatosak! Még több évtizedes velük való foglalkozásom során is sikerül gyakorta meglepniük. Az Ön csöppségének jelenlegi viselkedése- életkori sajátosságainál fogva- tipikus, jellemző. Tudvalevő általában a kicsi gyerekek- ha ismerkednek idegen társaikkal- fizikailag megérintik, átfogják, vagy odacsapnak, megharapják a másikat. Nem ”rosszaságból”, agresszióból teszik, csupán a másik megtapasztalása a céljuk. Ezt jó tudni kicsi gyerekes édesanyáknak. Emiatt tehát nem szabad kétségbeesnie, mert egyébként sokat foglalkozik vele és értelmes, okos kislánya! Ebben a korban főleg, de még később is /6- 7. évig/ a kisgyerekek gátlásrendszere fejletlen, érzelmeik erősek, indulataikon, ösztöneiken még kevésbé tudnak uralkodni. A felnőtt központúságnak ezért fontos szerepe van- ha otthon nem tapasztal agressziót maga körül egy fejlődő apróság akkor ő sem válik azzá. De ez nem jelenti azt, hogy aktuális, pillanatnyi érzelmeinek azonnal tud parancsolni, ha olyan szituációba kerül, vagy épp olyan a hangulata, kedve. Ezt is, mint sok- sok dolgot el kell sajátítania, meg kell érnie rá. Hogyan tud segíteni ebben? Azt javaslom, hogy egyszerű, számára érthető ”gyermeknyelven” mindig beszéljen neki erről a dologról akkor és ott, ahol megtörténik pl.: egy másik kisgyerek fizikai bántalmazása. Ha nem is érti meg az Ön minden szavát, de érzi, hogy amit tett akkor, azt anya nem helyesli. Fokozatos fejlődése során /biológiai és idegrendszeri érettség/ változást fog tapasztalni, ha folyamatosan kommunikál vele erről olyan nyelven, amit megért.
A ”ne verekedj!” lehet nem vezet eredményre, de ha ilyen esetben érzelmileg hat rá /”látod sír, fáj neki, mert megütötted…”, vagy ”én is szomorú vagyok, ha bántod őt…”/, az sikert hozhat hosszú távon. Legyen türelmes és bízzon ebben!
Kívánom, hogy így legyen és jó egészséget kívánva családjának üdvözlöm!
Jusztina

Kedves Jusztina!
Mindebből ugy értelmezem, hogy 3,5 éves kisfiam verekedése 'normális'. Igaz ez? Azért mégis csak valahogy kezelnem kéne, de ugy tünik semmi nem vezet célra. Se a szép szó, se az ismételgetés. Persze néha elszakad a cérna és kiabálok is vele, vagy megbüntetem (leültetem padra vagy hazamegyünk), ha a játszótéren bánt valakit, ami sajnos rendeszeresen előfordul. A napokban pl először megrugott egy 2 éves kisfiut, majd a 4 éves bátyját, végül az anyukájukat. A 2 éves fiut állitolag azért, mert nem tudott rajzolni...
Próbálok nagyon türelmes és nyugodt lenni vele, Apukája szerint már tulzás is, hogy egy ilyen verekedős gyerekkel ilyen kesztyűs kézzel bánok. Valoban tulzás? De sosem hagyom szó nélkül, ha bánt valakit, mert igy nem lehet viselkedni, ahogy ő viselkedik.
Van pár biztató szava számomra? HOgyan tudom segiteni a gyereket abban, hogy elhagyja ezt a viselkedést? Köszönettel, Ancsa

Kedves Jusztina!

Kisfiam Botond 3 éves elmúlt.Már kicsi kora óta harcias volt,másfél éves korában megharapott egy pici,7 hónapos babát a játszón.Akkor még betudtam "életkori sajátosságnak". Mindig következetesen elmondtam neki,mi a helyes és a helytelen viselkedés.Majd elkezdte a bölcsit,szuper jól és hamar beilleszkedett.Sajnos ott is ő volt,aki verekedett,harapott de minden reggel futott,szaladt a bölcsibe.Imádta a gondozókat és elég hamar sikerült "lecsitítani" őt. Viselkedése is rendbe jött.Viszont otthon elkezdett minket ütni,rúgni.Borzasztó élmény volt,hogy minket bántott.Mi sosem emeltünk kezet a gyerekre...De legalább a bölcsiben egy angyal volt.
Férjemmel csak néha-néha van hangos szó,verekedés vagy agresszív viselkedés sosem.
Kiköltöztünk külföldre 5 hónapja.Egy magyar kisfiú lakik a szomszédban,egy oviba járnak és Botond minden nap megüti őt.A kisfiú nagyon vissza húzódó,érzékeny lélek,Botond azonnal érezte a "fölényét".
A kisfiú sosem ütné meg Botondot,teljesen más típus.Bár nagyon érdekes,mert őt az apukája minden nap megüti v.miért.
Most ott tartunk,hogy kivették őt az oviból,mert szerintük az óvoda a hibás,hogy ezt nem állítják meg nem mi,mert látják,hogy szankciók vannak és próbáljuk megfékezni ezt a dolgot.
Botond apukája végső elkeseredésünkben olyat tett,mint még sosem,nem hirtelen dühből..hanem mert már nem volt más ötletünk,elverte a kezét.
Nagyon megsínylették mindketten,de úgy tűnt Boti megtanulta a dolgot...
Aztán megint,rövid idő után újra,csak most kislányt,kisbabát.
Teljesen tanácstalanok vagyunk:(
Ma megint bántott vkit,azt mondja mindig,hogy valamiért dühös lett(elvették a játékát,nem figyeltek rá stb.).
De mindig dühös lesz és azért üt.
HELP!!!!!
Csak vele foglalkozunk,nincs egyedül egy percig sem el,sokat beszélgetünk vele,dicsérjük,megértjük.
Már a Tom és Jerryt sem nézheti,mert püffölik egymást benne az állatok.
Tényleg nem tudom,hogy tovább.
Tisztelettel,Zsuska.