Szerda van
Mozgalmasan indult a napunk.
Mára két kicsink meggyógyult; jöttek az ikreink, egyikőjük kislány, a másik kisfiú, 3 és félévesek, Petra és Levente. Elég nehezen szokták meg az ovis életet. Igaz később is kapcsolódtak be- novembertől járnak. Azóta viszont gyakran lebetegednek. A sok hiányzás gátolja őket a beilleszkedésben. Most is közel két hétig voltak otthon. Levi nehezebben viseli a változásokat. Alig tudtam elvenni anyukájától, csípett, rúgott, sírt nagyon. Láttam mennyire, ideges az anyuka, kértem is, hogy menjen nyugodjon meg, semmi gond nem lesz!
Bevittem Levit a csoportba, Petrus is ijedten fogta a ruhám szélét, de nem sírt. A gyerekek odatódultak, a lányok azonnal pártfogásba vették Petrát - kedvenc a nagyoknál, kényeztetik - és kézenfogva vitték magukkal.
Levivel leültem a szőnyegre és simogatva próbáltam csitítani, megnyugtatni. Annyira dobogott a kicsi szive és kapkodott a levegő után. Ilyenkor úgy sajnálom őket! Tudom a beszoktatással járó tipikus gyermeki reakciók, de szívszorító érzés amikor egy csöpp emberke küzd valamiért, valami ellen, ekkora erővel.
Lassan belefáradt a sírásba, de a mellénk telepedő gyerekektől elfordult, hozzám bújt. Időbe telt még megnyugodott. Nem is hagyott ott, egész délelőtt a nyomomban járt. Még a mosdóba is követett.
Azért ez a napunk is az egyéni tanulással kezdődik. Levit magam mellé ültettem és előkészülök a tanuló- sarokban. Főleg a nagyokat várom, téli ismereteiket rendszerezzük.
Készítettem nekik évszak-órát, rajta a négy évszak jellemző ábrájával, és kapnak egy csomó kis képet. Feladat: az óra mellé csoportosítsák a különféle évszakokhoz kapcsolódó képeket és beszéljenek róla. Néhány kisebb lurkó is odajött, ők az évszak-óra helyett állatfigurákból /Minimat-féle műanyag állatok/ válogathatnak csoportokba. Az ugyanolyanokat külön /nyuszi, maci, tyúk…/.
Megfigyeltem, hogy Laura /6 éves/ a héten még nem jött önként foglalkozni. Látom, csak ül a barátnői mellett, akik a kézimunkás asztalnál ragasztanak és nézi őket. Összeakad a tekintetem az övével. Intek neki, hogy jöjjön oda. Már fel is áll. “Szeretnék neked külön egy érdekes feladatot adni”- kiváncsian néz rám.
Előveszek egy tasakot, amiben az évszakhoz kapcsolódó mindenféle papírból kivágott színes ruhadarab van. “Olyan ügyesen kitudnád válogatni, melyiket hordjuk télen”.
A kislány feladatvállalását kell fejlesztenem, mert elég félénk, bátortalan. A kisebbekkel szeret játszani is, gondoskodik róluk, segíti őket, de tart a tanulástól. Úgy érzem fél mindig a sikertelenségtől. Most leül és nekifog igaz bátortalanul, de legalább megpróbálja.
Az iskolába készülő nagyoknak az egyéni foglalkozási forma mellé félévtől már kötelező részvétellel is szervezünk ún. tanulást, 30-35 perces foglalkozást.
Nevelési programunk szerint pedig, a hét utolsó két napján oda kell csábítani valamiért a kevésbé érdeklődő iskola előtt állókat.
Kéthetente az óvoda összes nagycsoportosa számára /28 fő/ együttes foglalkozást tartunk. A négycsoportban lévő nagyok együtt vesznek részt májusig ezeken a kötelező elfoglaltságokon.
Több okból van erre szükség. Főleg azért, hogy képesek legyenek majd az iskolai élethez, a megváltozott körülményekhez és egymáshoz alkalmazkodni. Emellett többek között feladattudatukat, kitartásukat, figyelmüket, emlékezetüket fokozatosan fejlesztenünk kell. Így válhak alkalmassá és felkészültebbé az iskolai életmódra.
Mivel nevelési koncepciónk az egyéni képességfejlesztésre alapul, nagyon fontos az egyéni megismerés, Vagyis, hogy tudjuk, melyik kisgyerek milyen fejlődési fokon áll az adott időszakban. Milyen egyéni tulajdonságai, személyiségvonásai vannak kialakulóban? Milyen családi háttérből érkezett? Testi, lelki, érzelmi,- értelmi téren milyen fejlődési lépcsőfokon áll éppen?
És ezekből kiindulva, hogyan tudjuk egyénenként továbbfejleszteni.
A közösségben elfoglalt helyük is nagyon fontos ismertető jel. Nyitott könnyen barátkozó, vezér-tipusú vagy inkább alkalmazkodó, végrehajtó, szerény, nagyszájú, érzékeny vagy magabiztos… és sorolhatnám… .
Egy azonban biztos. Ha értő figyelmet fordítunk egyenként rájuk, akkor néhány hónapon belül ki tudunk alakítani egy olyan képet róluk, amely segítségül szolgál a továbbfejlesztésükben minden téren. Nem könnyű feladat, de nem lehetetlen!
Nálunk egyéni fejlődési naplót vezetünk. Amikor egy kicsi óvodába jön családlátogatáson igyekszünk képet kapni otthoni életéről, szokásairól, játékairól, a családban elfoglalt helyéről. Ezt követően már a beilleszkedési folyamat kezdetétől összegyűjtjük ismereteinket róla, folyamatosan tesszük és a kiugró, legjellemzőbb változásokat rögzítjük írásban. Nem mindennnap, de minden fontos dolgot - emlékeztetőül magunknak- leírunk róla.
Ez segít abban, hogy mit miért és mikor kell segítenünk az általános testi- lelki fejlődésében egy kicsi gyereknek.
Ma folyamatos tizóraizást követően mozgásos játékra invitálom a csoportot- “Kisbatyumnak ki ad helyet?” népi játékot eljátszuk néhányszor. És máris kérik a mesét. “Ma, hogy fogod elmesélni a Gömböcöt?”- kérdezte valamelyikőjük. “Majd meglátjátok!”- titokzatoskodom.
Aztán máris behozzuk az “igazi” nagy bábos - paravánt és bejön Aranka óvó néni is - akit meghívtam bábozni hozzánk. Még később kezdi műszakját a másik csoportban. Szívesen jön be hamarabb. Imádunk együtt bábozni! A felnőtt bábcsoportban is sokat szerepelünk együtt, félszavakból is értjük egymást.
Szóval ma nagy ún. felnőtt bibábokkal játszuk el a Gömböc meséjét. Kivétel nélkül az egész csoport ül a meseszőnyegen, élvezik játékunkat. Mi is!
A mese hatására felélénkült a csapat. A lányok elkérik a bábokat, énekelve futkároznak:
A “Kör, kör, ki játszik?
Mindenki játszik? ”
- rigmusokkal összeverbuválom a csoportot és előveszek néhány drámajátékot gyűjteményemből.
A bábozás mellett ez a másik kedvenc elfoglaltsága csoportunknak. Hogy beilleszkedjen heti tevékenységünkbe, téli játékokat terveztem be.
Pl. egy ”mintha” játékot. Ez abból áll, hogy egy történettel kezdem; ”felutazunk a hegyek közé, /én: mivel menjünk?- a gyerekek járműveket sorolnak fel/ ott nagy a hó. Lehet sielni, hógolyózni, szánkózni, hóembert építeni. Mindezt eljátszuk, mintha vonattal utaznánk, mintha hógolyót gyúrnánk, sielnénk.
Aztán leülünk pihenni egy túristaházban és eszünk- ”mintha módon”- mit együnk?- ételeket sorolnak fel a gyerekek,- leutánozzuk az étkezést /forró gesztenyét kapkodjuk egyik kezünkből a másikba/, szörpöt iszunk, banánt falatozunk… Közben téli mondókat, dalokat ”hallgathatnak”, ha bekapcsolják az elképzelt rádiójukat”- Hull a hó című dalt szólaltatjuk meg, a Dér, dér, diridér kezdetű mondókát dobbantjuk lábbal ritmikusan a földön.
Kinézünk a képzeletbeli ablakon, esni kezd a hó - egy hópihe - keringőt táncolunk el, majd beül a kiscsapat a vonatba és visszautazunk az oviba, dalokat /Nagy a hó igazán…, Hej Dunáról.., Jaj, de árva ez az erdő…/ éneklek ”útközben”- a nagyobbak besegítenek.
Az óvodai drámajátékok olyan társas örömteli tevékenységekből állnak, amelyekkel még ebben a korban főleg a kicsik érzékszervei, működése finomodik /pl. hallásuk, amikor figyeljük és ”hallgatjuk a csendet”, vagy tapintásuk, amikor bekötött szemmel ismerik fel az eléjük tett tárgyakat/.
Fejlődik a játékok által ön,- és társismeretük /pl. felismerni egymást a ”Kipp- kopp, kopogok, találd ki, hogy ki vagyok? játékban, vagy a ”Hasonlítunk, különbözünk” játékban, ahol szabadon futkároznak és jelre olyan társat választanak, akivel valamiben hasonlítanak egymáshoz- hosszúhajúak, kopogós cipőjűek, stb. Gazdagodik kommunikációs képességük,- közös játék során hamarabb megnyílnak a lurkók, ha szerepet játszanak. Árnyaltabbá válik fokozatosan érzelmi életük, figyelnek jobban társaikra, így elősegíti a játék, szocializálódásukat is.
Nemcsak az 5- 6 évesek, a kisebbek is szivesen bekapcsolódnak ezekbe a játékokba fokozatosan. Van aki először félve áll be, de a közös, az örömmel játszás motiváló erővé válik. Vannak nagyobb fiúk, akik imádnak ”klikkesedni” már- nálunk is van ilyen ”mag”- ők időnként bohóckodásba kezdenek egy-egy ilyen játék során. Rájuk mindig jobban odafigyelek. Számukra ideálisak az aktív mozgással kisért játékok. Szívesen vesznek részt pl. a ”Sziklaemelő” a ”Szekérhúzó”, a ”Tolató” játékban, ahol fizikai erejüket fitogtathatják.
Szerintem ezekkel a játékokkal az együttes pozitiv élményadást, a közös érzelmi motivációt és a közösségi vonásaikat tudjuk igazán erősíteni, formálni.
Fontos azonban tudni, hogy nemcsak szakmai felkészültséget igényel a drámajáték művelése egy óvónőtől, hanem kreativitást, improvizáló képességet, rugalmasságot, és főleg érzelemgazdagsággal párosuló érzékenységet, játszani tudást! Nem is minden óvó néni alkalmas rá, ezért nem is alkalmazza. De ez nem baj!
Az oviba való ”visszaérkezés után” még annyi időnk maradt a délelőttből, hogy a nagyokkal gyakoroljuk kicsit személyi adataikat. Ugyanis ez a heti ”házi feladat” /név, születési idő, hely, lakcím, anya, apa neve/. Az ittlévő nagyok közül még hárman nem tudják, ám van rá idő, hogy megtanulják.
Édesek a kisebbek, amikor odasomfordálva hallgatják, amikor ilyeneket gyakorlunk! Többen kérik közülük, hogy ők is szeretnék megtanulni. A naplónkból sorolom nekik saját adataikat. Ehhez hasonlóan nagyon sok ismeretet hamarabb elsajátítanak, ellesnek a kisebbek. Elvégeznek olyan tevékenységeket, amelyek még számukra nehezebb, vagy kevésbé érthető. Az utánzásból tapasztalatok, élmények születnek. Hasonlóan, mint egy családban. A felnőttek, nagyobb testvérek mintáját követve megtanulnak sokféle dolgot. Itt az oviban is.
Az ebédhez készülődés során kiderült, hogy még nincs itt az ebéd. Elromlott az ebédszállító autó. Az ún. holtidő, vagyis a várakozás valamire, nem igazán jó! Erősödik a zaj, a lurkók unatkoznak, elkezdik egymást piszkálni, konfliktusok kerekednek. Ezért ilyen váratlan helyzetekre mindig akad egy-két játék tarsolyomban. Most egy hangutánzót veszek elő ezek közül, a ”Találd ki!” játékot. Először ki kell találni milyen állatra gondolok, aki kitalálja, utánozza a hangját.
Így hamarosan , i-ázó, röfögő, zümmögő hangokkal telik meg az öltözőnk. Ide ültünk le játszani, amíg a megkésett ebéd megérkezik. Már néhányan türelmetlenek, valószínű éhesek is. A türelmetlenség ki is bukik. Két kislány pityereg a sarokban lévő kispadon, Viki és Bettike. Viki hozott otthonról egy babás kulcstartót, amit a kabátja zsebében tartott. Ezt kivette Betti és kérte adja neki, nem adta.
”Akor nem leszek a barátod!”- közölte Bettike, és ezért sírva fakadt Viki. Mivel a sírás ragadós és ijedtében, hogy sír az egyikőjük, a másik is sírva fakadt. Mint utólag elmondták - ezért sírtak most mindketten.
Érdekes, ha sír valaki, azonnal reagálnak rá a többiek. Kíváncsiak mi történik, ezért körbeveszik a két kislányt. Laura és Dóri tüstént pártfogolják őket, Laura simogatja, Viki haját, Dóri Bettikét vigasztalja, mint egy anyuka.
A csapat lecsendesedik, figyelnek mi történik. A nagyok közlik, hogy a kulcstartó a gazdájáé, de ha kérik, azért kicsit kölcsön adhatná. Ha írigy, akkor ne hozza el!
Nem is szükséges beavatkoznom, megoldották önállóan a dolgot! Viki zsebre rakja ”kincsét”.
Végre itt az ebéd! Igyekszünk, mert jól eltelt az idő. Amikor mindenki ágyba kerül Petrus és Levi ágya mellé teszem a kisszékem. Segítek nekik az elalvásban, Az ”álom por fújás” után altató dalokat énekelek, közben Levi hátát simogatom. Így tud elaludni.
A nagyok még sustorognak, fészkelődnek. Nekik több idő kell az elalváshoz. Nem kötelező aludniuk egyébként sem, csak pihenjenek hangoskodás nélkül. Ilyenkor szokássá vált- főleg a nagyoknál, hogy sűrűbben kéredzkednek ki wc- re. Az is megy, aki csak nem tud elaludni. Ezzel is telik az idő. Már beszélgettünk róla sokszor, de azért 2-3 gyerek most is ”eljátsza”. Nem szólok, csak bólintok- ”menjél!”. Majd csak befejezitek. Aztán tényleg elcsendesül az aprónép.
Holnap szülői értekezlet lesz. Arra kell felkészülnöm. Össze is írom, mit kell megbeszélni velük. Délutánra még kitaláltam egy új játékot, azt majd eljátszuk.
Folyt. köv.
