2. hét
Egy új hét kezdődik
Heti programunk összeállításában központi helyre kerül most a matematikai nevelés. Óvodai programunk alapján 4-5 hetes ciklusokban vagy környezetismereti, vagy matematikai epochák /ciklusok/ szerint ténykedünk. Most az utóbbit vesszük.
Gyakran van vita arról, hogy - különösen vegyescsoportban, még szakmai berken belül is - miért van szükség az ún. matematikai foglalkozásokra? Kell-e ez egyáltalán? Hiszen szinte lehetetlen mindenféle korú gyerekek számára megszervezni jól egy koncentrálást erősen igénylő foglalkozási formát.
Való igaz, nem könnyű! Nagy összeszedetettséget, átgondololást kíván meg tőlünk szervezése, de igazán jól kivitelezhető. Annál is inkább, mert ha átgondoljuk matematikával szinte mindig találkozik egy kicsi gyerek az életben, az óvodában is. Ugyanúgy, mint az anyanyelvi neveléssel. Átszövi szinte az összes itteni tevékenységünket.
Például; amikor a babaszobában a kislányok egyenlő számban szét osztják a lisztgyurma sütiket kistányérokra babáiknak. Vagy kiválogatjuk a játéktartó kosarakból a nem odavaló játékokat. Vagy testnevelés foglalkozáson átugorják az alacsonyabb-magasabb akadályokat. Ezek mind- mind matematikához is kapcsolódnak. Ha pl. sétálni megyünk és megfigyeljük és összehasonlítjuk a műút, a járda szélességét, az útmenti fák magasságát, az összegyűjtött kavicsok súlyát, számát.
Hát mi ez, ha nem matematika?! Csak mindig ott és akkor fel kell hívni figyelmünket a látott, tapasztalt dolgokra. És így történik ez a nyelvi nevelésben is. Ha már megszólalunk, ritmusos mondókát pergetünk nyelvünkkel, vagy elgondolkoztatjuk a gyerekeket, hogy mi miért történik /pl. a tálkában behozott hóval/, mi az oka a különféle változásoknak?
Világosan látszik tehát, hogy gyerkőceink mindennap találkoznak különféle fogalmakkal, matematikai összefüggésekkel. Ezért természetes úton-módon ismerkednek meg, tapasztalhatnak újabbakat, érthetnek meg bonyolultabb összefüggéseket is koruknak megfelelő szinten.
Mivel 3-7 éves gyermekeink vannak, az nyilvánvaló, hogy nem azonos szinten értenek meg belőle. Ha a könnyebb feladatoktól haladunk és fokozatosan nehezítjük azokat, akkor “jut” megfelelő a kisebbek számára is egy közös “matek foglalkozásnak” nevezett tevékenység során. És amit egy középsőskorú vagy kiscsoportos lurkó még nem ért /het/ meg most, majd elsajátíthatja később.
Van olyan helyzet is ezeken a foglalkozásokon, amikor a hangsúlyt a nagyok ismereteinek fokozására, elmélyítésére fektetjük, de a kisebbek számára is akad fejtörő, megoldandó feladat. Gyakran megfigyelik a nagyobbakat és leutánozzák őket. Így extra ismeretekhez jutnak!
Fontos, hogy nem százig kell elszámolni tudni egy óvodásnak, hanem képessé kell tennünk őket különböző problémahelyzetek megoldására. Elérni azt, hogy hagyjuk őket önállóan gondolkodni, eltöprengeni, új lehetőségeket találni. Segítünk fenntartani érdeklődésüket, hisz ez a motorja a gondolkodás serkentésének. Oviban még nem nehéz, ha arra gondolunk, hogy milyen varázserővel hatnak rájuk az eszközök. A gazdag eszköztár jó segítség! A csoportban fellelhető összes tárgy, játékszer mellett a régi és új megjelenésű játékoknak /színes korongoktól, pálcikáktól a legújabb logikai játékokig/ nagy szerepe van ebben. De céljainkat elősegítsegíthetik tágabb környezetünk tárgyai, jelenségei is. Amikor hatalmas információhalmaz zúdul gyermekeinkre is a mai világban. Segítenünk kell az ezekben való eligazodásban nekik. Ez sem könnyű!
Erre példák. Amikor két nagy csoportos fiunk összeveszett csúnyán azon, hogy melyikőjük apukájának az autója a gyorsabb, erősebb. Aztán ott vannak a kérdéseik- ami nagyon jó, ha már tudnak kérdezni! A miértek megválaszolása sem egyszerű! Miért arra folyik a Tisza? Miért van a katicabogárnak annyi petty a hátán? Sorolhatnám napestig, és még nem is említettem a tévéből, filmekből szerzett ismereteik “elemzését”, felmerülő kérdéseiket. Ám kérdezni nekünk is kell sokat, sokszor és lényeges, hogy jól tegyük.
Jól elmonfordíroztam! A heti matematikai játékaink a több, kevesebb, ugyanannyi fogalmához kapcsolódnak. Hálás és jól feldolgozható, körüljárható téma. A gyerekek a mindennapi életük során hamar találkoznak a több, kevesebb fogalmával. Ha arra gondolok, hogy pl. étkezésnél - bár még nem tudatosan - közlik, ebből kevesebbet, abból többet kérnek.
A mai napra azt terveztem, hogy olyan játékokat játszunk, amelyekben ezeknek a fogalmaknak van kiemelt szerepe. Aztán az egyéni feladatok is ehhez kapcsolódnak majd.
Gyülekezési idő van. Lassan felgyógyulnak betegeink. Ma már 22-en leszünk. A nap kicsit álmosan kezdődik. Nehezen lendülnek bele a játékba, inkább beszélgetnek.
Sok a hétvégi élmény, a hó miatt is, bár már olvadozik, javul az idő.
Egyik kisfiam odajön hozzám és látom mondani akar valamit. “Mondd!- bólint, de nehezen fog bele. “Óvónéni, tényleg van egy törvény, ami védi a gyerekeket?” Meglepetten nézek rá - honnan tudja ez az alig hatéves lurkó, mi az a törvény? -morfondírozok, de sietek felelni. “Igen, valóban van. Mire gondolsz Jocikám!” Belekezd. “Azt hiszem, engem megvédhetne akkor!”- áll meg és rám néz. “Miért, mi történt?”- kérdezek rá. “Hát anyu megvert, pedig a tévében azt mondták, hogy a szülőknek sem szabad megverni a gyereküket, mert büntetést kapnak”.
Kicsit csöndben maradok, aztán szólok - “Ez így van kisfiam! Szeretnél beszélni róla?”
Joci elmeséli a sztorit. Hétvégén anyjának mindig sok a dolga, ilyenkor főz, mos, takarít. És idegesebb, mint máskor. Joci összeverekedett bátyjával, aki már hatodikos iskolás. Csak hangoskodtak először, mert a kisfiú nem segített rendet tenni közös szobájukban. Aztán bátyus “le kishülyézte” őt, nekiugrott és fellökték az üvegasztalkát. Eltört a teteje! Ezért édesanyja dühében elfenekelte, de még meg is pofozta, mert visszabeszélt neki.
“Értem. Szóval így történt,- reagálok- szeretnéd, hogy beszéljek édesanyáddal?” “Nem tudom. De ez nem árulkodás?”- kérdez vissza. “Úgy gondolom nem, csupán elmesélted a veled történteket nekem.”- nyugtatom- “de azért gondold át, Te sem viselkedtél igazán elfogadhatóan! Anyukátok sokat dolgozik még a hétvégén is. Biztos annak örülne, ha segítenétek neki és nem verekednétek.”- Joci rám néz, látom rajta mennyire bántja a dolog! Megsajnálom.
Igaz, már 5-6 éves kortól elvárható, hogy korábbi labilis érzelmek- amelyek irányítják a kicsi gyerekek viselkedését, életkori sajátosságok alapján- differenciálódjanak.
Mostmár kezdik megérteni mit, miért kell vagy miért nem lehet mindent megtenni, amit elsőre szeretnének. Miért és hogyan kell fegyelmezni önmagukat. Elsajátítják- igaz lassan, de előremutatóan- az alkalmazkodni tudást, a megbocsájtást, és bizony még a bűntudatot is. Ezt üzeni nekem most Joci fiam testbeszédével és nagy barna szemeivel! Megigérem, beszélek anyukájával úgy, hogy ő is ott lesz.
Az otthoni történésekbe egy óvónő sem avatkozhat bele, hisz ez a családi élet, a szülők dolgainak minősítése lenne. Amit mi tehetünk, az a tapintatos vélemény közlése, ha a kicsi gyerekek viselkedésében váratlan változást észlelünk. Persze, ez nem azt jelenti, hogy az oviban történt esetleges negatívumokkal, panaszokkal, bombázzuk a szülőket. Úgy vélem ami itt történik - főleg nevelési probléma - annak megoldása a mi feladatunk! Akkor és ott kell döntéseket hoznunk, hisz csak így lehetnek hatékonyak nevelői ráhatásaink. Furcsa volt hallani nemrég egyik kolléganőmtől, hogy “rettenetesen viselkedik az a gyerek. Beszélni fogok a szülővel.” Ha egy lurkóval az óvodai viselkedésében van gond, annak itt kell megtalálni az okait és megoldást találni. A szülőkkel közösen feltárt gondok kezelését pedig együtt érdemes.
Jocit kicsit megnyugtatom. Megy is játszani, de egésznap érzem rajta, hogy nem olyan, mint szokott lenni. Mindenképp fogok beszélni édesanyjával az ő jelenlétében! Az idő szalad.
Az egyéni tanuláshoz korábban előkészített kosár dió felkelti a gyerekek érdeklődését- “diót fogunk törni?”- jön a kérdés. “Most nem. Szeretném, ha számokkal játszanánk és a dió lesz a játékszerünk”- felelem. Rekord létszámban /12-en/ ülnének le a tanulóasztalkához. Alig tudunk helyet szorítani minden érdeklődőnek, így együtt tanulunk. Papírtányérkát kap mindenki és sorolom kérdéseimet, utasításaimat. Pl. vegyetek ki annyi diót a tányérra, ahány fületek, kezetek, szemetek van! Mit vesztek észre? Tegyetek hozzá ugyanannyit! Mikor volt kevesebb? Koppantok, … tapsolok, ennél többet helyezzetek még a tányérra! Kinél van több, kevesebb?...
A tízóraizás után jön az új heti mese; a Csupaháj, Nyakigláb, Málészáj című magyar népmesét választottam erre a hétre. Jót nevetnek a tréfás, jól végződő történeten, cselekményen.
A gyerekek és én is nagyon szeretjük a meséket. Általában fejből mondom, főleg a “sláger” népmeséket, de igyekszem megtanulni mindet, amit betervezek. Így alakul ki olyan mese hangulat, kontaktus, ami még élvezetessebbé teszi a mesélést. Isteni érzés látni arcukat, szemüket, ahogyan követik a fejleményeket, izgulnak, kinevetik kárörvendően a rosszat, izgulnak a jóért- átélik!
Aztán játszik a csapat. Később a “Kör, kör, ki játszik?” hívó szavára jön mindenki, körbeállunk. Ma az ének foglalkozáson a zörejhangokkal ismerkedünk. Ez a hallásfejlesztő gyakorlás. Már reggel tálcára készítettem különböző anyagból készült tárgyakat /üvegpohár, fémdoboz, fakocka, papírlapok/ és letakartam terítővel. A gyerekek tudják, hogy valami érdekeset csinálunk, izgatja őket, mi van a terítő alatt. Először mondókázunk egyenletes lüktetéssel tapsolva, dobbantva, fejbólintva, majd előveszek a zsebemből egy pici csengőt “hunyjátok be a szemeteket- és ha ennek a hangját halljátok, forduljatok arra, amerről szól a hangja”. Még a kicsik is próbálkoznak mindig abba az irányba fordulni- igaz néha félszemükkel lesik merre megyek a csengettyűvel, de ez nem baj.
Aztán a behunyt szem marad és a csoportunkban lévő tárgyakat- mindig más helyen- igyekszem “szóra bírni”. Pl. gyorsan elhúzom a sötétítő függönyt, ollót csattogtatok, papírlapot dörzsölök össze. Bekiabálják mit hallanak. Kérem őket, hogy most ők találjanak ki zajokat. Jönnek is a megoldások; pl. egyikőjük becsapja az ajtót, más megkocogtaja az ablaküveget… .
A tálcás játék következik. Egy jelentkező benyúl a terítő alá és megkopogtatja ritmusbottal az ottlévő tárgyakat. Ki kell találni miből vannak és mire használjuk azokat.
Mivel a hétvégén farsangolunk, elénekeljük és eljátszuk az ehhez illő, táncos népi játékokat. Végezetül az “Én elmentem a vásárba félpénzzel” kezdetű énekes mesével zárjuk a foglalkozást.
De a csoport nem akar szétszéledni, “még játsszunk!”- jön a kérés. Előveszek egy plédet. Már tapsikolnak, hisz tudják, hogy a Medvebarlangos játék lesz. A szőnyeg közepére kupacba helyezettt takaró a medve barlangja, körben ülünk és rámutatással 1-1 lurkó odasettenkedik, kicsit felemeli a takarót és elmondja mit lát- “látok egy lábat, fejet, fület… stb.”- ha egy újabb jelentkező azt mondja “én látok egy szájat!”, akkor mindenki sikítozva szétfut, elbújik, ahová csak tud. Aztán a “medve mama” /én/ megkeresi az elbújt csapatot. Van nagy nevetés, lárma, mire mindenki előkerül!
Már csupán annyi időnk van ebédig, hogy “levezetésként” futkározhatunk a teraszon. Sapka, kabát, cipő és kiiramodik a jó nép. A kicsikkel igyekszünk mi is. Mivel kolléganőm még táppénzen van, Erzsikével a dajkánkkal ketten vagyunk, de győzzük.
Ebéd előtti szokásos teendők, felkészülés pihenésre, délutáni szusszanás. Minden rendben megy. Joci anyukáját el ne felejtsem meghívni a legközelebbi fogadóórára.
