Kedves Jusztina!

Két kisfiam van, a nagyobbik 4 éves lesz, a kissebbik 1 éves múlt.
Nem vették fel a nagyobbat az oviba, mert azt mondták, ha a kicsivel otthon vagyok, legyen otthon a nagy is. Nagy nehezen találtam egy ovodát, ahova felvették év közben az utolsó pár hónapra, hogy beszokjon és megtanulja a rendet és a gyerektársaságot élvezze.
Nagyon várta már az ovit, megtanult egyedül pisilni, kezetmosni, fogatmosni, öltözködni és enni is. Otthon is bevezettük a benti rutint és napibeosztást. Minden nap lelkesen indulunk az oviba és imád ott lenni.
És most a gondokról: az ovónők panaszkodnak rá, hogy goromba a többiekkel, agresszív, rongál, szétveri mások játékát és nem kommunikál senkivel.... pedig otthon ez nem fordul elő, szépen játszik a kistestvérével és annyit beszél, hogy belefájdul az ember feje, de mi szeretjük annyira aranyosakat mond és választékosan beszél.
Minden pozitív tulajdonsága szertefoszlik az oviban és teljesen megváltozik ott. (állítólag)
Én már arra is gondoltam, hogy ez nem is igaz, csak azért modják, hogy vegyem ki a gyerkőcöt és irassam máshova.
Szóvá tették, hogy nem örülnek neki, hogy így az év vége felé került be és most mindent újra kezdhetnek miatta, illetve lelassítja a csoport munkáját, hátráltatja őket.
Erről nem a gyerek tehet hanem a rendszer, ezért ne őt büntessék.
Nem tehetünk róla hogy egy véletlen üresedés miatt fel tudták venni. Nem barátkozik vele senki és mindenki kerüli, mert Ő az ÚJ gyerek. De szeintem még az ovonők sem foglalkoznak vele külön, csak úgy hozzácsapják a többihez.
Pedig senki sem úgy kezdte, hogy mindent tudott és szótfogadott.
Ön szerint mit tegyek, vegyem ki, vagy hagyjam bent?
Nem fog ez a gyerkőc fejlődése szempontjából rosszul hatni rá?

@Szabolcs - Balázs:
Kedves Anyuka!
Szomorúan olvastam levelében, hogy az óvónők panaszkodnak kisfia óvodai viselkedésére. Több évtizedes tapasztalataim alapján kijelentem, hogy nem tartom helyesnek, pedagógiai szempontból, de emberileg sem, ha az óvó néni panaszkodik a szülőknek! Az ő felelőssége, feladata, hogy a rábízott kisgyerekeket nevelje, elősegítse fejlődésüket minden téren. Természetes, hogy külön energiát igényel, ha egy összeszokott csoportba új, kisgyerek érkezik, de a megoldás a felnőtt munkájában rejlik /vagy nem/! Nemcsak magához, hanem a többi társhoz is az óvó néninek kell segíteni az Ön kisfiát érzelmileg elfogadtatni.
Igazán, és szívem szerint azt javasolnám, hogy ilyen előzmények után keressen egy olyan ovit, ahol nem ilyen véleménnyel vannak az életében először közösségbe kerülő új, csöppségek fogadásával kapcsolatosan. Előzetes informálódás, látogatás, óvónők megismerése után bízza kisfiát új intézményben, új óvónőre! Ha mégis úgy dönt, hogy itt hagyja, akkor kérem, hogy beszéljen az óvó nénikkel, mondja el őszintén kétségeit és kérje segítségüket! Kisfia azért viselkedik ellentétesen az oviban, mint otthon, mert bizonytalan, feszült, szorong, nem érzi még magáénak környezetét. Segítsék őt abban, hogy ezek az okok elmúljanak, feloldódjon kisfia és beilleszkedjen csoportjába, szerettessék meg vele az óvodai életet. Ehhez természetesen idő szükséges és nevelői türelem. Joga van kisfia fejlődése érdekében ezt kérni, hiszen ha így marad minden, lelki sérülést okozhat nála a kirekesztettség érzése, a peremhelyzetbe kerülése /nem játszik vele senki/ csoportjában. Írjon majd hogyan sikerült megoldást találnia!
Jó egészséget kívánva üdvözlöm: Jusztina

Kedves Jusztina!
Kisfiam 2011 szeptemberében kezdte az óvodát 2,5 évesen. A probléma ami miatt rátaláltam erre a blogra az, hogy a 24 fős csoportjában van egy agresszív gyerek. Látásból ismertem a gyermeket és az anyját a játszótérről - már akkor se voltak szimpatikusak. Az anyuka amíg pletyizett a barátnőivel, addig a fia bármit megtehetett. Ha észrevette, hogy mit csinál a fia, akkor egy ejnye-bejnyével elintézte, és társalgott tovább. Szeptembertől ezzel a gyerekkel jár egy csoportba a kisfiam. A baj az, hogy ez a gyerek a legnagyobb darab a csoportból, és a legagresszívebb is. Harapja, rugdossa a többieket - egy nap láttam, hogy a hintalóról is a legnagyobb természetességgel és erővel lökte le a másik gyereket. Neki mindig meg kell kapnia amit akar. A csoportba sincs beilleszkedve, külön van nagy részt a többiektől. Legalább 5 gyereket harapott meg, most február van, és sajnos sorra került az én fiam is, mert nem adta neki oda az autót, amivel játszott.
Kisfiam ezt úgy reagálta le, hogy elbújt egy kisházikóban, és egyedül sírdogált pár percig, mire az óvónő, aki nem látta az esetet, egy kislány hívására ment oda hozzá. Kérdezgette, hogy mi a baj, de nem mondott semmit az óvónéninek. Aztán a kislány mondta el, hogy ő látta, ahogy megharapta a nagyobb agresszív gyerek és úgy nézték meg a hátát.
Mivel az óvónő nekünk nem szólt a dologról, mi csak este láttuk meg a gyerek hátán a nagy lila harapásnyomot. Másnap felhívtam az óvónőt, és azt mondta, hogy mivel az én fiam nem mondott semmit, csak a többiek fogták rá az agresszív gyerekre, hogy ő harapta meg az enyémet, ő meg nem is látta, így nem biztos benne, hogy a nagyobb darab gyerek volt.
Otthon amikor nyugodt volt a kisfiam beszélgettem vele az esetről, és elmondta, hogy mi történt, és hogy az a gyerek volt, akinek szokása harapni.

A fenti szituációban több dolog zavar engem. Egyik az, hogy fiam reakcióját nézve, kiderült számomra, hogy nem bízik az óvónőben még annyira se, hogy elmondja neki, ha bántják. Ez az óvónő távolságtartó és nem igyekszik kialakítani a gyerekekkel bizalmi kapcsolatot. Volt olyan eset, hogy panaszkodott a fiamra, hogy pl. nem kezd el egyedül öltözni - de ezt egy másik bejegyzésben is olvastam, hogy nem teljesen jó hozzáállás. Úgy gondolom együtt kell nevelnünk a gyereket közösen az óvónőkkel, de így mintha csak rám hárította volna, hogy tegyek ellene. A másik dolog pedig, hogy az agresszív gyerekkel úgy érzem nem foglalkoznak kellőképpen. Fél év eltelt, de nem változott semmi. Ugyanúgy harapgál, ha neki nem tetszik valami, az óvónő nem büntet, mert ő most se látta az esetet, a szülő meg rángatja a vállát, hogy ő hiába "bünteti" otthon már utólag a gyerekét. Megjegyzem büntetés alatt pl. csokielvonást emlegetett.
Úgy érzem a helyzetet se a szülő, se az óvónő nem kezeli helyesen - így nem is változik semmi. Mit lehet ilyen esetben tenni? Nem vagyok egyedül véleményemmel, ha azt mondom, hogy szeretném a csoporton kívül látni ezt a gyereket - már 5 gyereket megharapott, és nem is egyszer. Azt meg végképp nem szeretném, ha rászállna az én fiamra, és rajta fedeznék fel újabb nyomokat. Hogy vigyem így nyugodt szívvel óvódába a fiamat?
Menjek az igazgatóhoz panaszkodni, hogy történjen valami? Jogilag esetleg lehet valamit tenni? Esetleg kirakatni a csoportból? Nem tudom mit tehetnék, hogy megvédjem a fiamat. Lelkiismeretes anyuka vagyok, így nagyon bánt a dolog.
Előre is köszönöm a választ.

Még egy dologgal kiegészítem a történetet:
Amikor már harmadjára harapott meg egy kisfiút ez a gyerek, akkor a két szülőpáros egymásnak esett az óvodában, és az agresszív gyerek apja még meg is fenyegette a másik apukát és elég agresszíven kezelte a helyzetet - tehát biztosra veszem, hogy innen hozza a gyerek is az agresszivitást. Az óvónő nem állt egyik oldalra se, mert az áldozat gyerekre is azt mondta, hogy magának keresi mindig a bajt, mert ha az agresszív összetűz valakivel, akkor ő közéjük áll, ezzel jobban felbosszantva az agresszív gyereket - így ezért harapta őt meg. A szülők természetesen mindig kérdezgették, hogy viselkedik a gyerekük, és egy szót se említett erről az óvónő előtte, így a vita közben le lettek ezzel hűtve, és szóhoz se jutottak meglepetésükben - még ők érezték végül rosszul magukat.

@m0gyi:
Kedves Anyuka!

Teljes mértékben egyetértek véleményével, miszerint valóban együtt kell /-lene/ nevelni az óvodás kisgyerekeket a szülőkkel, közös koncepciók alapján, és a kicsik érdekében, védelmében- ha ez szükséges! Az Önök esete sajnos nem egyedi, gyakran előfordulnak hasonló megnyilvánulások az óvodában, és ez nem a kisgyerekek hibája! Mi felnőttek vagyunk értük felelősek! Az Ön kisfiának és a többieknek is joga van kiegyensúlyozott légkörben tölteni óvodás mindennapjaikat. Ezért viszont az őket nevelő óvodapedagógusok a felelősek, hiszen egy 3- 7 éves korú kisgyerek még képtelen önmagától elsajátítani a társas együttlét alapvető szabályait- meg kell velük folyamatosan tanítani sok más mellett. A szülőknek is joga van ahhoz, hogy bizalmukat megelőzve nyugodt körülmények közé adják apróságukat, ahol sem fizikai /!/ sem lelki sérülés nem éri őket. Az óvónők felelőssége vitathatatlan- az ott történő eseményekre nekik kell minden esetben reagálni a gyerekek érdekében. Ha ez nem történik meg, akkor munkájuk hiányos, és ezt szóvá kell tenni az intézmény vezetőjénél minél hamarabb! Amennyiben több szülőt is érint az eset /harapja, rúgja gyermeküket agresszív kis társuk/, akkor közösen, akár írásban is kérhetik ennek kivizsgálását. Az óvoda vezetője egyszemélyi felelősségével köteles eljárni, és pozitív intézkedéssel megszüntetni a fennálló helyzetet.

A kisgyerekkori agresszió okai általában a családi környezet hatásaiban gyökereznek. Kevesebb figyelmet kapnak, mint igényelnek, negatív modellt követnek /apai agresszivitás/, elhanyagoló vagy elkényeztető otthoni nevelésben részesülnek. Ők azok, akikre fokozatosabban kell figyelnünk, egyéni bánásmód módszerét kell alkalmaznunk, hiszen tetteik nem mindig szándékosak, önkéntelen cselekvéseik életkoruk miatt olyanok, amelyekkel zavarhatják társaikat. Számukra megoldás lehet- az agressziójuk okainak kiderítése céljából- egy nevelési tanácsadóban történő vizsgálat, ahol szakemberek véleményezik és javaslataikkal segíthetik úgy a szülő, mint az óvónők nevelését.

Remélem az Önök esetében is így történik majd!

Üdvözlettel: Jusztina

Kedves Jusztina!

Két gyermekem van a fiam most lesz 4 éves, a lányom 2. Tavaly a fiamat nem vették fel a helyi óvodába helyhiány miatt. Idén 1 hete elkezdtük az ovit, már nagyon várta. Szeret menni. Nem sír utánam. A gyermeknek epilepsziája van, amire gyógyszereket szed. 2 éve tünetmentes. Az óvoda szakorvosi javaslatot kért, hogy közösségbe mehet. Mi kikértük a szakorvos és a helyi gyermekorvosunk véleményét is, mindenhol azt mondták, hogy semmi akadálya annak, hogy közösségbe menjen.A betegsége ellenére ugyan olyan, mint a többi kisgyerek. Értelmes, eleven, mozgékony. Igazi társasági gyerek, minden helyzetben feltalálja magát, mindenkivel elbeszélget. A problémám a következő: 1 hete elkezdtük az ovit, 8-12 óráig volt. Az óvó néni már hétfőn azzal fogadott, hogy voltak problémák, verekszik, harap, agresszív az óvó nénivel, a többi gyerekkel, nem fogad szót, nem tud beilleszkedni. (Itthon nincs vele semmi probléma.) Ez így ment minden nap(jött az óvónő és panaszkodott).Pénteken már mind a két óvónő behívatott elbeszélgetésre, ahol elmondták most mind a ketten a hét minden napján hallottakat újra, valamint hozzátették, hogy szerintük a betegségéből kifolyólag biztos mindent ráhagytam és azért ilyen a gyerek (ami megjegyzem, nem így van,szigorúan neveljük), ő egy egyemberes gyerek és nem szeretnék, ha egyenlőre egész napra otthagynám, mert nekik ennyi gyerek mellett erre nincs energiájuk.Arra a kérdésre, hogy a fiam miért van tele sérüléssel( harapásnyom, hátán nem volt bőr, haját megszaggatták) az volt a válasz, hogy mindenkivel kötözködik, kezdeményezi a verekedést és a többi gyerek csak visszaadta. Azóta a gyerek folyamatosan azt kérdezi, hogy szeretjük-e,mert az óvónéni azt mondta, hogy ő egy rossz kisfiú és ilyenkor ha rossz akkor mi nem szeretjük ugye? Nem mondom, hogy hazudik az óvónő, de 1 hét után nem túlzás ilyen következtetéseket levonni. Véleményem szerint a gyermek így reagálja le az óvodát. Az aggodalmam az, hogy ha az óvónő nem segíti a beilleszkedését, nem fog változni a helyzet. Ha kiveszem és másik óvodába iratom, ugyanezek a problémák fennállnak majd, de ha itt hagyom a gyerek lelkileg sérül. Ön szerint mit tegyek?
Válaszát előre is köszönöm!

@Áci:
Kedves Anyuka!

Elnézést kérek a késői válaszért! Újból és újból elkeseredem, amikor hasonló panaszos levelet olvasok! Alig tudom elhinni, hogy ma vannak még ilyen ”nevelést” folytató intézmények és abban ilyen módszerekkel dolgozó óvónők!!

Kicsi fia, aki tünetmentes betegségében, ugyanúgy viselkedik, mint sok- sok társa a beszoktatási időszakban! Az első napok ”gondjai” nem kirívóak, hiszen minden csöpp gyerek- egyéni vonásainak megfelelő módon- tele van izgalommal, feszült félelemmel az új iránt. Van, aki emiatt agresszívabb lesz, van aki sír, vagy magába húzódó lesz, de abban egyformák, hogy tartanak az idegen környezetben mindentől és mindenkitől. Életük első nagy változása ösztönösen megterheli őket, és mivel minden kicsi gyerek teljességgel érzelmi lény, így érzelmeiket megismerve lehet hatékonyan hatni rájuk. Számtalan pedagógiai módszer segítheti ebben az óvónőket, ha ismerik a szakmájukat! A ránk bízott gyerekekről nem panaszkodni kell, hanem megtalálni az utat hozzájuk, és amíg velünk vannak, nekünk kell felelősséggel törődni mindegyikőjükkel.

Egy kisgyerek sohasem rossz, csak a felnőttek által kialakított kategóriában nincs benne! Hát kitől tanulhatják meg az általunk jónak vélt viselkedést?! Kinek a felelőssége a fizikai bántalmazás engedése, a panaszkodás egy 4. éves kicsi gyerekre?! Egy hét után még túlzottan elhamarkodott az az óvónő, aki ”minősíti” a megelőlegezett szülői bizalommal rábízott kicsi emberkét.

Kedves Anyuka! Jól érzi, látja, ha az óvó nénik nem segítik beilleszkedni kicsijét, akkor nehéz időszakba kerülhet, és pszichés sérülést okozhatnak számára.

Tudom, nem jó változtatni az apróságok körülményeit, de azt javaslom, hogy- előzetes informálódás után- írassa át őt másik óvodába!

Biztosan találnak olyan ovit, ahol gyermekszerető,- központú, értő, érző figyelemmel, és szakmai odaadással rendelkező kolléganők fogják meg a kicsi kezét! Írjon majd magukról!

Üdvözlöm és jó egészséget kívánok családjának: Jusztina

Eszméletlen szakmai tudással rendelkezel Jusztina, nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a blogra!
Teljesen igazat tudok adni minden mondatodnak!
Ami egy kicsi bánt, hogy az érintett óvónéniknek lehetőségük sincs a megszólalásra, az anyukák fogalmazzák meg amit a kollégák mondtak.
1987ben végeztem, azóta 2 felnőtt gyereket neveltem fel és el sem tudnám képzelni, hogy nincsenek körülöttem ovisok.
Értek minden felmerülő problémát.
Hiszem és tudom, hogy a család és óvoda együtt tud hatékonyan működni, megfelelő kommunikációval, ami persze oda-vissza kölcsönösen működik! Ha ez a bizalmas légkör, őszinteség nincs meg gyerek-óvónő-szülő között, akkor szabad óvodaválasztás van, a gyerek érdekében!
Üdvözlettel: Andrea.