Mi miatt történhet az óvodákban agresszív viselkedés?
”Add ide!- Nem adom!”
Az egyik agresszív reakciót kiváltó fő ok lehet: az osztozkodás. Ez otthon testvérek között sem ritka jelenség. A játékokon való összezördülések gyakran csapnak ”agresszív reakciókba”- kitépik egymás kezéből az áhított játékot, fizikailag is bántják emiatt egymást.
Ha tudjuk, hogy a 3-7 éves korban még életkori sajátosság az énközpontúság, az önzőség, az ”irigység” /a mindent magamnak akarok, ezzel én akarok játszani, ez az enyém/, akkor is nehéz mindig jól megoldani a helyzetet.
De határozottsággal, biztonságot, nyugalmat sugallva és empátiával kezelve megoldhatóak ezek a szituációk is.
Lényeges, hogy tanítsuk meg a kicsiket szóban is a kulturált elkérés-, visszautasítás módszerére /ajánlatot tenni arra, hogy ”játssz addig mással, később odaadja neked is azt a holdjáró autót vagy kedvenc babakocsit, ha már nem játszol vele, légy szives add ide nekem, vagy majd ha már nem játszom vele, odaadom, de most még nem, kérlek várj/.
Minél kisebbek a gyerekek, annál ismeretlenebb előttük még a kérés, a kölcsönadás - a másik figyelembevétele. Ez természetes is, de fokozatosan meg fogják tanulni. Az ún. kikényszerített osztozkodás viszont nem éri el célját, ami nem szívből jön, az nem igazi /”add oda neki, Te vagy a nagyobb!/. Ez haragot, elfojtott indulatot eredményezhet.
Gyakori másik ok az agresszióra a féltékenység a másikra, sokszor a testvérre, óvodatársra. Ha úgy érzi a kisgyerek, hogy érezhető előnyben részesítik a másikat, /”neki mindent szabad… vele többet törődtök”/ a kisebbet /”mindig vele foglalkozol… velem nem játszol… nem hallgatsz meg…”/.
Amikor ennek némi alapja is van, a felnőtteknek át kell vizsgálniuk módszereiket és változtatni azokon.
A gyermeki agressziót kiváltó további ok a saját tehetetlenség, gyengeség- különösen, ha ezt mi felnőttek ki is élezzük, pl.: ”nem igaz, hogy még azt sem érted meg… ezt sem bízhatom rád…”. Van eset rá, hogy a magát tehetetlennek érző kicsi gyerek ”erejét” akarja megmutatni, és ott viselkedik agresszíven, ahol erre módja van - az oviban.
Mert otthon pl.: tart szigorú apjától, fél anya kiabálásától, vagy mivel nem figyelnek eléggé rá, hatástalan maradhat ilyen viselkedése.
Az agresszív viselkedés nem fajul mindig nyílt verekedéssé, olykor csak megfélemlítik egymást a gyerekek /”megmondalak apukámnak, majd ő jól megver téged”/. Van, amikor egy ”erősebb” egyéniségű kicsi gyerek saját önérvényesítésére használja az agressziót /”az lesz, amit én akarok!”/, ráerőltet társára saját elképzeléseit, akaratát /”ha nem azt teszed, amit én akarok, kapsz tőlem!”/. Az ún. verbális agresszió, /a csúnya, trágár beszéd-, stílus, argó nyelv/ szintén komoly hatást gyakorol a kicsikre még akkor is ha nem is értik, amit mondanak. A felnőttek viselkedése mérvadó ebben az esetben is!
Agressziót szülhet még a környezet elvárása is valamilyen formában /”azt mondják az vagyok, akkor úgy is viselkedek!”/ főleg már nagyobb, 5-7 éves korban figyelhető meg. A kisgyerekek számára nagy kihívás életük első közösségébe bekerülve megtanulni és betartani a társas együttélés szokásait, szabályait, hisz mindannyian más környezeti háttérből érkeztek.
Az agresszív cselekedetek kézben tartása csal úgy lehetséges otthon és az óvodában is, ha mi felnőttek nyíltan, őszintén, egyszerű gyermeknyelven, tekintetünkkel, szavainkkal, érintésünkkel, tetteinkkel fokozatosan, de következetesen tudtára adjuk gyermekeinknek mennyire fontosak számunkra! Értékeljük, meghallgatjuk, komolyan vesszük őket, elfogadjuk érzéseiket, igyekszünk megérteni az okokat.
Így tudunk segíteni gyermekünknek megbirkózni az agresszióval!
Nem könnyű ez a feladat, ehhez kívánok magunknak, óvónőtársaimnak, szülőknek, feltétel nélküli szeretetet, odafigyelést és sok-sok türelmet.