Ismét részt vehettem Budapesten, a Millenárison a már 3. alkalommal megrendezett Gyermekeink Jövője kiállításon a Rendezvényparádé Kft jóvoltából, amelyért ezúton is szeretnék köszönetet mondani a szervezőknek. A május 15-16-án sorra kerülő rendezvényen a gyerekek és szüleik számos színvonalas programból /interaktív játékok, drámajáték, zenei bemutatók, kerekasztal beszélgetések, előadások, kézműves foglalkozások, tanácsadások, ingyenes szűrések, kiállítások/ válogathattak, szünidei programokkal ismerkedhettek meg. A viharos időjárás ellenére is sok család választotta hétvégi programjául a kiállítást.
Örömömre szolgált, hogy több ”ismerős” anyuka felkeresett és beszámolt a gyermeknevelési tanácsaim, tippjeim gyakorlati kipróbálásáról. Különösen örültem többek között annak a fiatal anyukának, aki nemrég született kisbabáját is elhozta, megmutatta és megköszönte, hogy nagyobbik gyermekénél sikert ért el javaslataim segítségével! A nevelési tanácsokat igénylő és ezekről érdeklődő szülők között szívmelengető érzéssel fedeztem fel egy igen kedves, régi tanítványomat is, aki szakmabeli, családi napközit működtet, kicserélhettük tapasztalatainkat a gyermeknevelési kérdésekben és beszámoltunk egymásnak életünkről, családunkról.
A két nap alatt több kiállítóval sikerült kapcsolatot felvenni, akik számára fontos valóban apró gyermekeink jövője, egészsége, nevelése és mindannyian fontosnak tartjuk hogy együtt, többen, többet tehetünk értük!
Színvonalas, tartalmas és gyermekközpontú volt az idei program is. Remélhetőleg folytatódni fog és még több szülővel találkozhatom jövőre személyesen is!
Az Ovisvilág stand
-------------------------------
Hirdetés