Nyaralni voltunk egy aránylag csendes, de csodaszép tengerparton, ahol sok kisgyerekes család is pihent. Így alkalmam nyílt itt is megfigyelni a gyerekeket, szülőket - élvezettel tettem. Szívem szerint néha beavatkoztam volna egy némelyik kis ”családi konfliktusba”, ahol a gyerkőcök voltak főszereplők; a túlfegyelmezettek, a veszélyesen magára hagyottak, a figyelmen, szülői látókörön kívül maradtak, az agyondédelgetettek.
Néhány tanulságos kis eset emlékezetessé vált számomra. Mint a 3,5 év körüli kicsi Renátóé is. A szülei; szimpatikus fiatal pár nem hagytak ki egyetlen alkalmat sem, hogy ne szóljanak bájos, értelmes szemű, kíváncsi kicsijükre. Rászóltak, ha leguggolt, ha futott, ha köveket dobált a vízbe, élvezte csobbanását, ha nem törölte meg a száját, ha szipogott. Egyik alkalommal, sokadik utasítás, figyelmeztető szó után, Renátó kis vödrével napozó édesanyjához ment - otthagyva az éppen rá vigyázó, modell külsejű, szép barnára sült, a parton ”pózoló” édesapját - és rázúdította a homokos tengervizet anyjára. Ekkor tört ki a baj! A szülők felváltva kiabáltak a megszeppent csöpp fiúcskára percekig - pedig csak tudomásukra akarta hozni, hogy nem érzi jól magát így velük!
Másik eset a kis Andréé, aki 2 éves lehetett és népes család vett körbe; nagymama, nagynéni, néha a szülők, rokon gyerekek. Mindennap a közelünkben telepedtek le és szinte reggeltől estig a parton voltak ők is. André izgő-mozgó, egészségtől kicsattanó kismanó volt. Fürdött, nassolt, kártyázott, a parton lévő kisgyerekekkel ismerkedett, a zuhanyzó gombjára kapaszkodva tussolt önállóan. Csodásan érezte magát, a felnőttek szeme rajta volt, de engedték egyedül és a kisember bátran jött- ment, ismerkedett a környezetével. A vízbe való egyedüli merészkedését egyetlen szóval megállította nagymamája- hallgatott rá. Jó volt látni milyen csodásan érzi magát.
Nem így történt a nevét nem tudom, kb. 4 éves kislány esetében, akit reggelente kihoztak szülei a partra, sétáltak egyet vele, enni-inni kapott a napernyő alatt. Majd babakocsiba ültették /!/ szülei, árnyas helyre tolták, úgy hogy láthassa a fürdőzőket, a vizet és ők napoztak, úsztak. Néha ránéztek a kicsi lányra, aki elunva magát, vagy elaludt vagy addig sírt, míg valamelyikük megsajnálta, de a víz közelébe sem mehetett!
.jpg)
Akadt olyan buzgó apuka, anyuka is, aki 1-2 éves apróságát furcsán szoktatta a hideg vízhez. Pl.: egy anyukára - nem tudtam megállni rá is szóltam, bár nem értett magyarul, de érezte miért háborodtam fel, amikor a közel 35 fokos hőségben kipirult kicsijét a kb.16 fokos zuhany alatt próbálta ”felfrissíteni”. Vagy arra az apukára is gyilkos szemeket meresztettem, aki bevitte a tengerbe alig egyéves picijüket és fröcskölte ”szoktatta a vízhez”, miközben az torkaszakadtából sírt, remegett. Vajon meddig marad meg ebben a kicsi fiúban ennek a szoktatásnak az élménye?
Persze mégis zömében boldogan, önfeledten, felszabadultan pancsoló kis lurkók képe maradt meg bennem, akik élvezték a hely minden szépségét szüleikkel és velem együtt - a napfényt, a tengert, a nyarat!
Kívánom, hogy aki teheti a nyár hátralevő részét töltse el gyermekeivel együtt élvezettel, jót pihenve!
