Amikor óvodás lesz 3 évesen egy kisgyerek, már otthonról különféle szokások, készségek, képességek birtokosa. Az óvodai életbe való beilleszkedés folyamatos és mindnyájuk számára komoly feladat megtanulni élni gyermekközösségben. Nehéz és zavaroktól nem mentes időszak ez még a nyitottabb, önállóbb, bátrabb kicsik számára is. Könnyítőleg hat azonban az a tény, hogy már vágynak társak közé, érdeklődőek, kíváncsiak az új, a tágabb környezet iránt, gondolkodásuk, figyelmük fejlődik, játékkedvük fokozódik. Persze különböző intenzitással, egyéni vonásaikból fakadóan szinte mindannyian másképp élik meg az ”új élet kezdetét”. Velük együtt mi is, akik nevelhetjük őket az óvodában!
Fontos és elsődleges teendőink egyike a szokások, a szabályok alapjainak megismertetése, megtanítása a gyerekekkel. Azzal a 20- 30, különféle környezetből érkező, különböző aprósággal, aki csoportunkba jár. Lényegesek az ún. gondozási szokások /az egészségügyi, öltözködési, étkezési/, melyek fejlettsége egyénileg eltérőek, mások lehetnek. Az óvodai együttélés kialakításában viszont szükségesek.
Miután megfigyeléssel begyűjtjük gyermekeinkről első ismereteinket, ehhez fogunk először közösen, hisz a 3 éveseknek meg kell ismerkedniük szinte mindennel. A kisgyerekek számára még gondot okozhat egy alapos kézmosás, a wc. használata, az orrfújás, a fogmosás és sorolhatnám. Az önállótlanabb, bátortalanabb kicsik segítségére ott vagyunk, van és kell is, hogy legyen időnk pl.: öltözködésnél kezükbe adni a ruhadarabot, megtanítani felvételét, türelemmel kivárni, míg sikeresen felveszi, és együtt örülni, dicsérni őt érte. Ugyanezt tenni, ha kézmosásnál, fogmosásnál akadnak nehézségeik- felhajtani ruhaujját, szappant használni, vagy a fogmosás helyes ”technikáját” elsajátítani.
Gyakran gondot okoz- főleg az első szokások megtanulása idején pl.: az étkező eszközök használata /kanál, villa/, kulturált étkezés. Ezért szükséges kialakítani, hogy a kicsik az önmagukkal kapcsolatos tevékenységekre képesek legyenek. Az önállóságuk mértéke gyorsan kiderül; van, akinél már nem probléma a zokni, cipő fel-levétele, a villával étkezés, fogmosás, de van akinek ehhez több időt kell adnunk, és fokozatosan képes lesz mindezt megtanulni, ha gyakorolhatja. Siettetés, türelmetlenkedés nélkül!
Nem jelenthet gondot az, hogy nem egyforma szinten és ritmusban tevékenykednek a kicsik, az a fontos, hogy önmagukhoz képest sajátíthassák el, és fejlődjenek ebben is. Ha önállóságuk mértékének folyamatos fokozása biztosított az óvodai mindennapok során, akkor az önállótlanabbak is, sikereket könyvelhetnek el egy idő után. A csoport előre megtervezett napirendje- melyben tágabb időkeretet szánunk valamennyi gondozási feladatra- ezt elősegítheti.
Gyakran ezért igyekszünk meggyőzni, és esetenként megvigasztalni azokat a türelmetlen anyukákat, akik panaszkodnak csemetéjükre /”nem akar önállóan enni, öltözködni, kezet mosni… várja, hogy segítsek, pedig már tud egyedül is…”/. Nem feltétlenül szükséges, hogy 3 évesen minden magával kapcsolatos teendőt /öltözködéstől a fésülködésig, kulturált étkezésig, rendrakásig/ önállóan el tudja végezni egy apróság! Fokozatosan viszont mindannyian képesek megtanulni és gyakorolni egyre nagyobb önállósággal ezeket a szokásokat.
Ugyanez vonatkozik a szocializálódás, a közösségi élet szabályainak, szokásainak elsajátítási folyamatára is. Nem minden kisgyerek érti először meg azokat a szabályokat, követeléseket, amelyek elé állítjuk az óvodában. A közös életünket megkönnyítő szabályokra viszont szükség van. Az alkalmazkodás egymáshoz, az osztozkodás a játékokon, bizonyos mértékű türelem és tisztelet a társak iránt, a konfliktusok megoldására való érzékenység. Egy óvodás kisgyerek számára mindezek- életkori sajátosságaiknál fogva- csak fokozatosan sajátíthatóak el.
A rend, a fegyelem is lényeges, de csak akkor, ha nem ezt tartjuk a legfontosabbnak! Ha egyenrangú része csupán nevelésünknek, és nem arra törekszünk, hogy rendszabályozásunk mértéke döntse el munkánk eredményes- e a 3-7 éves gyerekek között. Gyakran nem is lehet ”sémás” nevelési technikákkal, könyvekből megtanult módszertani tudással folytatni nevelésünket a mindennapok során. A kicsik önállósága sem tud fejlődni a túl rendszabályozó ráhatások alatt.
Mivel az óvodáskorú gyerekek fejlődése főleg játéktevékenységeik nyomán történik- ezért engednünk kell őket, főleg játszani! Minél többször, minél többet és szabadon! Önállóan választhassanak, dönthessenek a játéklehetőségek között. A koruknak, vérmérsékletüknek, fejlettségüknek megfelelő tevékenységeket végezhessenek és szerezzenek minél több pozitív élményt, tapasztalatot, ismeretet ezáltal. Tegyék ezt közösen társaikkal, mert a közös át-, megélés fejleszti azokat a személyi tulajdonságokat, viselkedési vonásokat, melyek birtokában még felszabadultabbá, önállóbbá válhatnak.
Ha igyekszünk minden kisgyereknek egyénre szóló figyelmet szentelni, akkor a kis óvodai csapat közösségi életét is sikerül jól alakítanunk. Értő, érző figyelemmel, empátiával, és türelemmel nevelve önállóbbá, felszabadultabbá, kiegyensúlyozottabbá!
Régebben az óvodák számára ”meghatározták” korcsoportonként és nevelési területenként, hogy a gyerekek egy év végére milyen általános követelményeknek ”feleljenek meg”. Ma ez természetesen már nincs! De olyan általános fejlődés mutatókkal rendelkezünk a kisgyerekek megfigyelése során, amelyek jellemzőek.
Erre példák az egészséges életmódra nevelés területéről:
- A 3-4 évesek általában /az egyéni eltérések természetesek!/ kis segítséggel tudnak tisztálkodni- arcot, kezet mosni szappannal, körömkefével, törölközőjükkel szárazra törlik magukat. Wc. használat után segítséggel használják a wc. papírt, segítséggel fogat mosnak, megtanulnak orrot törölni. Önállóan fel tudnak venni /pl.: a cipőt sokszor fordítva/, segítséggel gyorsan megtanulják a fel- levétel ”technikáját”.
- A 4-5 éves gyerekek már sokkal önállóbban végzik, néha felszólítás, magyarázat útján a fent említett önmagukkal kapcsolatos teendőket /fésülködnek, gombolják ruhájukat, elmossák, helyre teszik fogkeféjüket, esetenként segítséggel rendbe teszik ruházatukat. Önállóbbá válik étkezésük, ügyelnek környezetük rendjére.
- Az 5-6-7 évesek mindezt még önállóbb módon teszik, a szokások rendszeressé, teljesen megszokottá válnak, a szükségeik kielégítése természetes módon történik. Igyekeznek és igényükké válik saját és környezetük rendbetétele optimális feltételek mellett.
A közösségi életben a legkisebbek is képesek óvó néni szavait, utasításait meghallgatni. Megköszönik a felnőtteknek, társaiknak, amit kapnak tőlük. Általában köszönnek egymásnak. A játékokon való osztozkodás még gyakran kevésbé sikeres, irányítással, segítséggel megy csak. Kialakul a hajlam, hogy egymásra figyeljenek, meghallgassák a társaikat, de játékukban még kevés a szabály, az alkalmazkodás képessége.
A nagyobbaknál már az addig kialakított közösségi szokások /érdeklődés, tolerancia egymás iránt, stb./ fokozatosan rendszeressé, természetessé válnak. A konfliktusok kezelésében segítséget igényelnek, vérmérsékletük, alkatuk alapján reagálnak, a felnőttek utasításait, kéréseit tudatosabban érzékelik, kezelik.
Mindezek, hangsúlyozom általános jellemző vonások, reakciók egy óvodás kisgyerek fejlődésében, de sokójuknál folyamatosan fellelhetőek a mindennapok során. Az egyéni fejlődés mutatói egyéni bánásmódot igényelnek, azaz mindannyiuk számára fontos, hogy figyelembe vegyük melyikőjük mennyit és mit vár el tőlünk, és mi felnőttek hogyan hatunk fejlődésére!
