Egy szürke, téli délelőtt kicsit álmos hangulatban, aránylag csendesen játszogatott csoportunk. A nagyobb fiúk egy csapata kisautókkal versenyzett az autószőnyegen, néhány kislány kifestőzött a kézimunka- sarokban, a kiscsoportos lányok egy része a babaszobában babázott, főzőcskézett. Néhányan ide- oda bekapcsolódtak egy kis időre, és továbbmentek. Peti Danival a kockázós sarokban építkezett.
Egy kisszékre ülve figyeltem játszó gyermekeimet. Nagyon sok ismeretet össze lehet gyűjteni róluk játék közben. Ki, kivel, mit, mennyit és hogyan játszik? Ki közülük, aki irányít, aki elfogadja ezt társától? A különböző játszócsoportok mennyire tartják tiszteletben egymás játékát? Megtudnak- e osztozni a ”sláger” játékszereken /dömper, babakocsi/? Hogyan viselkedik egy- egy apróság játék közben?
Hiszen életkoruk leglényegesebb, fejlődésüket elősegítő, tevékenységüket "végzik"- játszanak. Ettől fejlődnek! Persze most éppen Petiéket kísértem figyelemmel. Danival a nagyméretű fakockából takaros építményt készítettek. Most került sor egy toronyra. Felváltva rakták egymásra a kisebb- nagyobb elemeket- néhányszor leborult- újra nekifogtak. Danika kezdte most, aztán Peti tett rá két nagyobb kockát.
Nagy robajjal ledőlt a torony. Ekkor Peti fiam felugrott, mint akit a darázs megcsípett, és felborította az egészet! Társa szinte összerezzent ijedtében, Peti meg ott hagyta. A többiek is felkapták a fejüket a hirtelen zajra. Peti állt a szőnyeg közepén, dühösen nézett maga elé, arca kipirult, kezei ökölben. Gréti, egyik nagylányunk megszólalt: ”de rossz gyerek vagy Peti!”. No erre kitört kisfiunk, akkora sírásba kezdett, hogy már az egész csoport abbahagyta a játszást, várták mi lesz ebből. A csendes játéknak ezzel fuccs... meg kell szólalnom!
Tisztában voltam a történtekkel, hisz láttam, ezért így fordultam a gyerekekhez:
"Tudjátok, van amikor valami nem sikerül, pedig nagyon szeretnénk. Emiatt dühösek leszünk, de nagyon. Úgy látom Petikém, veled most ez történt, de azért nem vagy rossz! A játékokra viszont mindenkinek vigyáznia kell, és a többieket sem zavarjuk, ezt neked is meg kell tanulni!"
Nyugodt hangon kértem- "gyere ide, ne sírj", Peti meg sem mozdult. Még azt sem engedte, hogy megérintsem, dühösen elfordult és sírva toppantott a lábával. Hagytam. Dacos kitörése, tehetetlensége miatt alakult ki.
Ebben a korban felfokozott érzelmek és az ellenállásra kialakuló erős feszültség vezet a dacoláshoz. Ezt csak táplálnám most benne, ha leteremteném, vagy erősködnék, hogy kérjen elnézést, amiért rongálta a játékot, zavarta társait. Időre van szüksége, hogy megnyugodjon. Nagyokat hüppögött, nem nézett senkire- sajnáltam!
Tudom azt, hogy a kicsi gyerekek képtelenek elkönyvelni a sikertelenséget. Azt is, hogyha túl sokat vállalnak, vagy még hiányzik tapasztalatuk egy- egy tevékenységben, pl.: hogyan kell magas tornyot építeni ledőlés nélkül, akkor önmagukra lesznek mérgesek, és a türelem, a kitartás még kevés… kitörnek: "miért nem tudom azt, amit csinálni akarok?!""Bizony, Petikém- morfondíroztam leülve a rajzolós kislányok mellé- még nehezedre esik a tudni és az akarni között különbséget tenni! Aztán a szabályainkat is el kell tanulnod tőlünk, és betartani azokat… de van még időd, hisz kiscsoportos vagy csupán!"
Eddig értem el magamban, amikor megjelent Peti, és leült szó nélkül, kicsit szipogva mellém. Még befejeztük Csillával egy fenyőfa kifestését, és fenyőről szóló kis dalt, aztán néhány perc után felé fordultam. ”Töröld meg a szemed! Megnyugodtál? …Ennek örülök, nagyon szomorú voltam, amiért ilyet tettél… Dani is megijedt tőled… a többieket is zavartad. Majd megmutatom, hogyan kell várat építeni legközelebb, de szeretném, ha máskor nem viselkednél így. Megértesz? Megígéred?” Rám nézett, bólintott és hozzám dőlt. Szinte hallottam mekkorát sóhajtott belül, megkönnyebbülve!
Ha mi felnőttek daccal találkozunk általában, az a vágyunk támad, hogy minél előbb megtörjük, "fejezze be a kisgyerek". Ez nem szándékos- főleg a kisebbeknél-, gyakran önkéntelenül tör ki, "magától jön". Nem is tart sok esetben néhány percnél tovább.
Most Petinél is ez történt, de komolyan vettük őt, nem nevettük ki, és sikerült magától megnyugodnia és meggyőződnie arról, hogy mostani kitörése ellenére kedveljük őt is és nem "rossz gyerek"!
