Eget fest kékre
réteket zöldre,
arcodat mossa,
festi pirosra,
fényt szór a földre,
lombot a tölgyre,
szirmot havaz- a tavasz.
/Mándy Stefánia/
Nagyon várjuk mindannyian a tavaszt! Környezetünk felfrissülését, megszépülését, a kikelet színeit, ízeit. A föld alól elsőként kimerészkedő hóvirágot, kankalint, tavaszi tőzikét.
A nap erősödő melegére előbújó rügyeket a fákon, bokrokon- az aranyesőt, barkát csakúgy, mint a friss levegőt hozó szeleket, az előbújó bogarakat, a visszatérő madarakat. A természeti jelenségeknek, a természettel való találkozásnak meghatározó élményt nyújtó ereje van a kisgyerekek körében. Ha felhívjuk rá figyelmüket, ha felkeltjük érdeklődésüket, ha megtapasztaltatjuk velük természeti környezetük változásait, csodáit. Ebben segítenek a versek szerzői is.
Drégely László: Tavasz hívása
Sándor, József, Benedek,
vártunk rátok eleget,
sok volt már a télből,
hóból, hideg szélből-
hozzatok meleget,
zöldellő rügyeket,
madár dala szálljon,
lepke táncot járjon,
süssél nap, fényes nap,
hozz meleget mindennap!
Drégely László: Tél végén
Fenn a hegyen
van még hó,
elterül, mint
takaró.
Mohaágyban,
hó alatt,
hóvirágok
alszanak.
Fenn az égen
süt a nap,
ragyognak a
sugarak,
faágakon
rügy fakad,
nem fagy be a
kispatak,
lám a Tavasz
köszönt rád,
ébredj fel hát,
hóvirág!
Zelk Zoltán: Hova futsz te kicsi őz?
Hova futsz, te kicsi őz?
oda, ahol várnak,
ahol sárga falevél
búcsút int a Nyárnak…
És az hol van, merre van?
Hát az éppen arra,
ahol most lép rá az Ősz
az első avarra.
S ha odaérsz, ott maradsz
őszi őzikének?
leszel társa rozsdaszín
fűnek, falevélnek?
Dehogy leszek! Szaladok
onnan is, tovább is,
vár énrám a Január
vár a Február is…
vár énrám száz téli táj,
hóba bújt vidékek,
egy nap hegyre szaladok,
másnap völgybe érek…
Futok, futok, hóvirág
nő lábam nyomában,
fehérszínű csillagok
bámulnak utánam…
De csak tovább szaladok,
amíg majd az ágak,
az ágakon a rügyek
jónapot kívánnak:
”Szép jó napot kicsi őz,
jókor jöttél erre,
épp most lépett a Tavasz
az első füvekre…”
Akár hova futok én
ha őszbe, ha télbe,
akkor is csak a tavasz,
csak a nyár elébe!
Gyárfás Endre: Kerekező
Csupa kerék ez a világ:
Nézd a napot odafenn!
Még a szél is kerekezik.
Hiszed-e hogy bukfencezik
fatörzseken, köveken?
Minden gurul, minden mozog:
kerekezik ürge, pocok;
fényvesszővel int a nap,
nárciszok és margaréták,
petúniák, porcsinrózsák
kis kerékké nyílanak,
szemem tárulj kerekre,
patakokra, erekre,
pillangóra, fecskére,
tücsökre és cincérre
gyöngyvirágra, tarackra…
kereken: a tavaszra!
Zsadányi Lajos: Kipp- kopp
Kipp- kopp
mogyoró,
Tavaszra hív már
a rigó.
Kipp- kopp
kalapács,
jó kedvű már
a kovács.
Kipp- kopp
kert alatt,
Róka viszi
a ludat.
Kányádi Sándor: Sétálgat a szellő
Sétálgat a szellő,
szökken ágról, ágra
kapaszkodik olykor
gyönge napsugárba.
Dudorászgat, fütyörészget,
kisöpri az üres fészket,
bekukkant az odúba,
a fejét is bedugja.
S rikkant egyet: ide mind,
tavasz van már idekint!
Ébredj, ébredj, Göndöri,
Kunkorodjál , Kunkori
S ha alusznak, vagy nem hallják,
vagy hallani nem akarják,
meghúzza a mókus farkát.
Ettől aztán Kunkori,
göndörödik Göndöri,
az álmos szemét a két mellső
lábfejével dörzsöli.
Kányádi Sándor: Bokor alján
Bokor alján ibolya,
ágak hegyén barka,
a kerítés tetején
csörög egy nagy szarka.
Illatos az ibolya,
és a barka selymes,
a szarka meg szemtelen;
szemtelen és nyelves.
Csokorba az ibolyát,
melléje a barkát!
Hess el innen- ha tudod,
hessentsd el a szarkát!
Kányádi Sándor: Rigók
Tegnap egy rigó
fönn a fán,
füttyentett egyet,
s azután.
tovaröppent
a szomszéd fára.
Ott várta
a párja.
És a párja is
füttyentett egyet.
És együtt a harmadik
fára röppentek.
Egy fa- egy fütty.
Így szálltak fáról fára-
s reggelre kizöldült
a környék minden fája.
Nemes Nagy Ágnes: Mit beszél a tengelice?
Mit beszél a tengelice?
Azt mondja a tengelice:
Cipity Lőrinc, cipity Lőrinc,
tyaf, tyaf, tyaf.
Tengelice, fönn a fán,
ilyen pici dal után
mért mondod, hogy:
tyaf, tyaf, tyaf?
Pici madár vagyok én,
pici nótát tudok én,
cipity Lőrinc, meg egy pici
tyaf, tyaf, tyaf!!
Osvát Erzsébet: Rigó rikkant az ágról
Énekkar a javából!
Rigó rikkant az ágról.
Fölvidul a föld, az ég.
Felesel egy Nyitnikék.
A barackfa hallgatja,
Szelíden szól:- Te csacska
- nyitni kék!-, mért kiáltod?
Virágruhám nem látod?
Nefelejcsek kék szemét
nem is vetted észre még?
Sárgahajú pitypang ezre,
nézd, hogy nevet a szemedbe!
Mért fújod hát:- nyitni kék?
Kinyitottunk már mi rég!
Zelk Zoltán: Fölkeltek a madarak
Hamarabb
mint a Nap,
fölkeltek a madarak.
Hajnali
ég alatt
elfütyülik álmukat.
Elmondják
álmukat
meglebbentik szárnyukat.
Lebbentik
szárnyukat,
fáról fára szállanak.
Keresik
hol akad,
reggelire jó falat.
Egy falat,
két falat,
kukacok és bogarak.
Mire föl-
kél a Nap,
jóllaknak a madarak!
Veress Zoltán: Hencegő
Kotlós körül pihetollú
tegnapköltött kis csibék-
még gyengécskék, még butácskák,
mert hisz igen kicsikék.
Csak az egyik bátrabb köztük,
peckesen jár, s így pityeg,
- Tegnap óta nagyot nőttem,
még ha nem is hiszitek!
Több pihém van, mint tegnap,
csőröm, karmom vaskosabb;
meglátjátok, milyen hetyke
kakas leszek maholnap…
De ez semmi-néz az égre-
amellett, hogy mi leszek,
ha ebből a hatalmas, kék
tojásból is kikelek!
Tarbay Ede: De jó lenne
De jó lenne szélnél
sebesebben szállni,
fagyott tavi nádas
húrján citerázni.
De jó lenne tavaszi
patakokkal futni,
vackorkörte ágára
bóbitákat fújni.
De jó lenne illatos
mezőkön heverni,
száraz szénakazlakban
meg- meghemperegni.
De jó lenne boróka
gyöngyét nyakba fűzni,
láda megett tücsökkel
éjjel hegedülni.
Fésűs Éva: Nyuszi anyó
Nyuszi anyó, mi újság van
a tavaszi barázdában?
Kilenc kicsi nyúlgyerekem
született az elmúlt éjjel,
szépen megszoptattam őket,
betakartam falevéllel.
Kilenc kicsi nyúlfiamat
fölnevelem nemsokára,
övék lesz a széles világ
legkerekebb káposztája!
Fésűs Éva: Vet a gazda, vet…
Vet a gazda, vet,
zabot veteget,
nagy kalap van a fejében,
nézi az eget.
Vet a néne, vet,
babot veteget,
három nyuszi most veti a
cigánykereket.
Fúj a szellő, fúj,
mindjárt beborul,
zabra, babra, nagy kalapra
zápor cseppje hull!
