Kedves Kollegina!

A gyermekek magatartásával kapcsolatban szeretnék ajánlani neked egy kiváló könyvet. Daniel Goleman: Érzelmi intelligencia című művét. Érdemes lenne minden pedagógusnak elolvasni!
Ha időd engedi, kérlek látogasd meg a honlapomat!
spec-edu.qwqw.eu

Üdvözlettel: Kata

Kedves Jusztina!
Már egy ideje keresgélek hasonló honlapokat blogokat de nem igazán találom számunkra a gyógyírt. Néhány könyvet is átböngésztem már de sokszor azt gondolom hogy valami nagyon tuti dolgot tudtak az elődeink. "Visszaesőnek "számítok valószinű.
Mivel hogy a Dóra 16 Petra 5 évesek így volt időm sokmindenben elhatározni hogy máskép csinálom majd ezt vagy azt, van ami működik is de konkrétan a motiváció jelenti a fejtörést számomra.
Annyira kis beletörődöm típus volt a nagy hogy nem tudtam mit kezdjek vele és 13-14 évesen AKART igazán. Most is sok féle területen mindegy neki de legalább a tanulásban szeretne most már jó és jobb lenni. Petra első ovis évében nem vagy ritkán tünt fel ez a probléma de ahogy hald az idő nincs igazán kedve semmit teljesíteni csak úgy szépen elüldögélne a babaszobában nap mint nap és a maga kis világában el játszogat néhány lovacskával. Rengeteg mesét néz olvasunk neki, ha csak lehet kártyázunk,memóriázunk, feladatozunk rajzol gyurmázunk szinezünk és igazából nem tudom hogy az oviban miért kell bele rángatni nyúzni egy egy társas játékba? Mi lehet az oka???
Kérem és kérlek kedves anyukák segítsetek mindenféle ötletnek nagyon örűlnék?!

@ila: Kedves Ila!

Érdeklődéssel olvastam kommented/kérdésed a gyermeki motiváció okozta “fejtörésedről”. Kisebb lányod, Petra véleményed szerint nem eléggé motivált, nincs igazán kedve semmit teljesíteni, csupán eljátszogat, amint írod.

Mindig mindennek van oka, és ezek az okok a részletekben, a mindennapi élet dolgaiban rejlenek. 5 éves kicsi lányodnál, így óvodáskorban az érdeklődés felkeltése és fenntartása nagyon fontos feladat további fejlődése szempontjából. Ám a gyerekek fejlődése egyéni, saját tempójuk szerint, eltérő ütemben történik.

Van akiben nagyobb a tevékenységi vágy, a kíváncsiság, a mozgásigény, van akinél ezek lassabb tempóban alakulnak. Nem mindig baj az, ha “szöszmötölősebb”, ha lassabb, csak ez ne befolyásolja teljesítő képességét később. Számos kisgyermekem volt hasonló típusú, de az eléje kitűzött feladatokat precízen képes volt teljesíteni 6-7 éves korban. Az viszont nem árt, ha megkeresitek a “motiválatlanságnak” okát, de csak abban az esetben, ha tartóssá válna.

Mivel ingergazdag környezetben él, foglalkoztok vele, így kizárható ennek hiánya, ami szintén okozhat ilyen jeleket. Az a tény is természetes ebben a korban, hogy a “maga kis világában elvan”. Gyakori ez az őkorabeli kislányoknál. Az is sűrűn előfordul, hogy ebben az ún. szubjektív érdeklődési körben, ami az ovisokra jellemző az egyéni önállósodás, a saját akaratérvényesítés üteme egyénileg változó – kinél gyorsabb, kinél lassabb.

Nem lehet és nem is szabad “évesíteni” (életkorához kötni) a különféle fejlődési fokokat. Elég annyi, ha ugyanígy tovább is együtt tevékenykedtek, játszotok vele otthon is. A különböző cselekedetekkel kérdéseket lehet ébreszteni benne, nem megmutatni, megmondani a megoldásokat, vagyis ébren tartani, fejleszteni ezzel kíváncsiságát, érdeklődését táguló környezete iránt. Segítségül olyan kérdéseket feltenni számára, hogy pl. “szerinted miért van az...”, “mi a véleményed arról, hogy...”, “hogyan kezdenél hozzá ehhez...”.

De sosem szabad semmit erőltetni számára, mert az feszültséget, szorongást kelthet. Pozitív megerősítéssel (dicséret, ösztönzés) kell adni lehetőségeket egyéni tempója érvényesítéséhez. Biztos vagyok benne, hogy hasonlóan nagyobb lányodhoz, Petra is “akar” sokkal jobban majd teljesíteni az iskolában, a különböző “verseny helyzetekben”, csak legyetek vele továbbra is ilyen türelmesek.

Üdvözlettel:
Jusztina

Kedves Jusztina!
Nagy érdeklődéssel böngészem a blogot és a hírleveleket. Csak gratulálni tudok hozzá és irigylem az energiáját, hogy munka mellett ilyen tartalmas oldal összeállítására is jut ideje.
A fenti témával kapcsolatos kérdésem lenne, bár kislányunk 2 éves lesz és a bölcsiben adódott problémánk. Kérem írja meg majd véleményét, amennyiben módjában áll.
Már régóta nyilvánvaló számunkra, hogy nehezen oldódik idegenek társaságában a lányunk, de úgy gondoltuk a párommal együtt, hogy idő és odafigyelés kérdése, hogy megbarátkozzon akár felnőttekkel, akár gyerekekkel. Soha nem erőltetjük a kapcsolatteremtést, hagyjuk, hogy a saját tempójában ismerkedjen, viszont igyekszünk minél több alkalmat teremteni rá. Múlt év szeptemberében elkezdtem hordani egy családi napközibe, mert úgy gondoltuk ez is egy újabb lehetőség számára. Nagyon jól ment a beszoktatás, mivel sokat énekelnek, mondókáznak (mint, ahogy itthon is tesszük) és az ilyen foglalkozások alkalmával teljesen megfeledkezett rólam. Eleinte csak délelőttönként jártunk, de mivel minden rendben ment, és nekem is volt munkám, néhány hónap után maradt délutánonként is. Sokat emlegette a kislányunk otthon mind a gondozókat, mind a gyerekeket név szerint. Néhány alkalommal azonban előfordult, hogy megharapta egy új kislány és a gondozók nagyjából ezidőtájt elkezdtek panaszkodni, hogy egész nap csak velük lenne, szomorúnak tűnik napközben. Igyekeztem beszélni vele a történtekről, de reggelente már sírva persze, mondta, hogy nem akar bölcsibe menni. Próbáltuk, hogy apa vitte reggelente, hátha "csak nekem szól a hiszti", majd úgy döntöttem, hogy nem hagyom ott és megpróbáljuk elölről kezdeni az egész beszoktatás dolgot, mert talán elsiettünk valamit. Ekkor még nem gondoltam, hogy a hangosabb, és agresszívebb társaitól fél ennyire. Eddig egyszer voltunk így újra együtt, de nem maradtunk sokáig, mert a "harapdálós" kislány folyton odajött hozzá és a gondozók is már előre szóltak, hogy ne engedjem a közelébe, mert láthatóan fél tőle. Persze ezt én is láttam... Majd egy másik kislány is elkezdett erőszakoskodni (verekedni, harapni) a többiekkel, persze a gondozók leállították, így nagy hiszti lett a vége, de erre már az én gyermekemnél végleg elszakadt a cérna és húzott kifelé, hogy menjünk haza. Hát eddig sem volt túl bátor,és nem igazán fogadta más gyerekek közeledését, hiába próbálták szárnyaik alá venni a nagyobb csoporttársak. Még a Ringató foglalkozáson sem tudtam tartósan mosolyra bírni (most kezdtük), pedig azonnal táncra perdült eddig mindig, ha zenét hallott, még idegen helyen is. Nem gondolom, hogy az a jó megoldás, ha elmenekülünk a problémák elől, és tisztában vagyok vele, hogy másik bölcsiben vagy később oviban is adódhatnak hasonló esetek, de nem szeretném, ha most olyan trauma érné a lányomat, amit nem vagy csak nagyon nehezen tudunk orvosolni.
Még próbálkozunk egy pár hétig együtt, de, ha nem látok nagy változást, másik helyet keresünk. Addig is igyekszünk sok, emberekkel kapcsolatos pozitív élményt szerezni közösen. Kérem írja meg, jól tesszük-e!
Köszönettel, - egy bizonytalan anyuka -

@Norbika06:
Kedves Anyuka!
Elnézését kérem, most tudok válaszolni kérdésére, ha még aktuális.
Mint írja, a kétéves kicsi lánya nehezen oldódik idegen környezetben, idegenek között, és ezért is kezdték el a családi napközit, amely kezdetben jó hatással volt rá. A 2 éves apróságokra jellemző módon, az újdonság ereje, a gyermeki kíváncsiság motiválta őt élete első társas érintkezési próbálkozásaiban. Nagyon helyesen teszik, hogy nem erőltetik korai szocializálódását, hiszen valóban, szinte egyén függő ennek kezdete. A lehetőségek biztosításával megteremthetik ennek fejlődését, ám siettetni nem érdemes. Még- életkori sajátosságainál fogva- nem képes feldolgozni, különösen a társak közt megtapasztalt negatív élményeket. Beszélni sem könnyű neki erről, így inkább ”nem kér belőle” és igyekszik a családi környezet melegébe visszakéredzkedni. Véleményem szerint továbbra is vigye csöppségét minél többet idegenek közé, de még ne ”maradjon magára”, legyen vele, érezhesse biztonságban magát. Szüksége van az Ön testi- lelki megerősítésére jelenlétével! Mivel pedagógiailag abban a fejlődési stádiumban van, amikor elkezdődtek önállósági törekvései, ezek most nagy erővel jelentkeznek, ám még kevésbé képes minden őt érő élményt, tapasztalatot egyedül magában elrendezni, és fizikálisan is szükséges számára az óvás- védés a felnőttek részéről. Érdemes figyelembe venni, hogy a kicsiknél általában még fejletlen a gátlásrendszer, még nem tudnak uralkodni ösztöneiken, indulataikon /ezért fordul elő az egymást megütő, harapdáló, haját húzogató gyerkőcök viselkedése/, nem tudatosan bántják társaikat, hanem így hívják fel a figyelmet magukra vagy vezetik le belső feszültségeiket. A ”megütött társ” viszont nem képes feldolgozni esetenként, hogy miért bántják őt, a negatív élmények elraktározódhatnak benne. Itt nagyon fontos a felnőttek irányítása, szerepe, legyen az gondozónő, óvónő, anyuka, Lényeges, hogy a kicsik életkorának megfelelő szinten tudatosítani kell /egyszerű, egyértelmű, de határozott módon/, hogy egymást sem testileg, sem lelkileg nem bánthatják meg. A ”megbántott fél” pedig mindig kapjon pozitív megerősítést, bátorító szót, simogatást.
Kislányukkal kapcsolatban úgy vélem, egy másik helyen is érhetik atrocitások, de a jól kezelt szituációk folytán ő is meg fogja idővel tapasztalni a közösség pozitív élményeit, legyenek türelemmel, hisz még oly kicsi! Majd írjon róla!
Kívánom, hogy így legyen és jó egészséget kívánva üdvözlöm családját: Jusztina