A testvérek közti súrlódások, viták természetesen mindig akadnak, sőt időnként a veszekedés, verekedéssé is fajulhat. Az egymás elleni erőszakot nem szabad eltűrnünk! A testvéri vitákba viszont nem érdemes mindig beavatkoznunk. Inkább, ha már olyan korúak, kérjük, hogy oldják meg maguk!
-Amíg véleményeiket ”békésen ”ütköztetik, kiállnak magukért, még ha hangosabban teszik is, higgyünk, bízzunk bennük, hogy megtalálják a kivezető utat vitájukból!
-Amíg az ”erőviszonyaik” egyenlőek, ne borítsuk fel az egyensúlyt azzal, hogy beavatkozunk és valamelyikőjük pártjára állunk! /önbizalom erősítő hatás/
-Ha valóban szükség van veszekedő gyerekeink vitájának, civakodásának jó irányba terelésére, akkor próbáljunk mindnyájukra, külön is figyelmet szentelni.
-Hallgassuk meg őket - így kifejezik erős indulataikat- de, ne értékeljünk rögtön, próbáljunk pártatlanok maradni! A kicsi gyerek szövetségest keres bennünk, hogy neki adjunk igazat.
-A vitájuk lezárása után se hagyjuk magára a ”vesztest”, mert ezzel fokozzuk tehetetlenségét. Olyan kisgyerek képes lezárni a vitát, amelyiknek van önbizalma!
Tudomásul kell vennünk a problémájukat, pl.: a kisebb testvér elrontja, fellöki, elveszi a nagyobb testvére játékát, a nagy dühös lesz emiatt és leteremti, lökdösi a kicsit, aki szintén kiabálva, sírva keresi igazát anyánál és beárulja tesóját, hogy bántja őt. Lehet, hogy a kistestvér csak unatkozott és fel szerette volna hívni magára a figyelmünket? Ő is szeretett volna játszani nagyobb testvérével, annak játékával?
Ilyen vagy hasonló esetekben ne mi döntsünk azonnal, hanem kérdezzük ki őket, mit javasolnak, mi lehet gondjukra a megoldás. Meg kell velük értetnünk, hogy a szabályokat be kell tartaniuk /ne romboljon, zavarjon a kistesó, a nagy pedig nem bánthatja/, hogy tiszteljék egymást. Ezt minden esetben érdemes megtenni, újra és újra tisztázni velük. Az apró gyerekek, de még a nagyobbak is /6-7-8 évesek/ érzelmeikkel és nem az értelmükkel tanulják meg, jönnek rá a szabályok, kéréseink betartásának fontosságára.
A veszekedések során mindkét ”felet” éri sérülés, igazságtalanság, de az ”ügyük” elmesélése már megkönnyebbülést okoz. Ezek után - miután meghallgatjuk őket - én üzenetünkkel /pl..: közöljük milyen szomorúak vagyunk, amiért bántják egymást/, és így segítsük bennük a megbánást felszínre hozni. Szívből érezzék, nem jó, amit tettek.
A megbánás után gyakran követeljük, hogy a ”bűnös kérjen bocsánatot az áldozattól”.
A bocsánatkérés kikövetelése nem mindig hatékony, hiszen ha erőltetett és nem szívből jövő, akkor üres és értelmetlen lehet. Nem könnyű, mert ehhez belátás, tapintat szükséges, kb. 7 éves korig még nehezen képzelik bele a gyerekek a másik helyébe magukat /”képzeld, milyen
rossz neki, hogy megütötted!”/. El kell jutniuk odáig, hogy már érzelmi, értelmi fejlettségüknél fogva tekintettel legyenek másokra. Ez is fokozatosan és egyénileg változó időben alakul ki a személyiségfejlődésük során és függ nevelésünktől.
A fegyelmezésről
A Dr. Thomas Gordon féle világhírű módszerek közül a már említett én-üzenetek hatékonysága bizonyított tény és jól bevált módszerek egyike. Ha mi szülők igyekszünk újabb kommunikációs készségeket elsajátítani, hogy gyermekeinket új mondatokkal és új módszerekkel késztessük, ”fegyelmezzük”, tanítsuk az általunk helyesnek tartott viselkedési, magatartási módokra, akkor érdemes próbát tenni. Ezekkel az ún. új mondatokkal mindig pontosan tudjuk közölni gyermekeinknek, hogy hogyan érezzük magunkat egy adott helyzetben. Milyen érzéseket kelt bennünk, ha ők számunkra elfogadhatatlanul viselkednek, vagy tetszik ahogyan tesznek.!! Az én- üzenek által a gyerekek megtapasztalhatják, hogy milyen viselkedésüktől szenvedünk és minek örülünk. Pl.: ”Elkeseredem, ha azt látom, nem tudtok együtt játszani”, ”Milyen boldog vagyok, mikor megértitek egymást!”, ”Kellemesen meglepődtem… olyan jó… vagy rossz látni így benneteket… stb.
Vannak az ún. te-üzenetek is, melyek általában vádló színezetűek pl.: ”szörnyen viselkedtek megint”, ”miért vagytok ilyen rosszak!?”, ”ilyen szófogadatlan gyerekeket még nem láttam!” stb.- ezeket jobb kerülni,- bár hamarabb állnak a szánkra! Figyeljék csak meg!
Csak úgy, mint a tiltások esetén a NE, NEM szó! Számtalan esetben alkalmazzuk. ”ne menj oda… ne állj rá… nem tehetsz te ilyet… ne csapd be az ajtót, ne vitázz!”… stb.
Megpróbálhatjuk kiiktatni a sok tiltószót és helyette pl.: ”kerüld ki a sarat”, ”próbáljatok megegyezni”… ”ha oda felállsz, leeshetsz…”, ”ha befejeztem, meghallgatlak.”… stb. A túl sok tiltás, korlátozás gyakran ellenállást, lázadást vagy bizonytalanságot kelt a kisgyerekekben és ez már magatartászavarokat alakíthat ki, önbecsülése, önállósága, teljesítőképessége szenvedhetnek csorbát. Néha a kevesebb többet ér és a gyerekek számára érthető, betartható korlátok sikeresebbek!
Amikor a korlátozás szükséges - fontos esetekben elkerülhetetlen - akkor próbáljuk meg
- nyílt beszéddel
- az én-üzenet alkalmazásával
-a példamutató őszinteségükkel, beleérző képességükkel komolyan venni gyermekeink problémáitmeleg közelséggel és türelemmel kezelni őket!
