Eljött a nap! Petinek ma már itt kell aludnia! Édesanyja igyekezett erre felkészteni, a reggeli búcsú mégis kínkeservesre sikerült, sírva üvöltötte "anya, ne hagyj itt, nem akarok itt aludni!", és mikor elvettem mart, ütött ahol ért.
Ismét magamhoz öleltem, simogattam, mondókáztam neki, de hiába. A gyerekek körbeálltak minket, megsimogatni, vígasztalni, de Petink ellenállt. Tisztában voltam vele, hogy most nagyon türelmesnek kell lenni, és azzal is, hogy az alvástól fél.
Gyakran tapasztalom, az első alkalommal itt pihenő kicsik azt hiszik, éjszaka is itt kell maradniuk. Összekapaszkodva leültünk, sírt tovább, de kicsit megcsendesedett.
Igyekeztem ezt kiaknázni és beszélni kezdtem hozzá. "Örülök, hogy hoztad a teknősbékás törülkédet", majd ezzel pihenhetsz ebéd után egy kicsit és együtt várjátok anyát délután, sietni fog érted, hisz megígérte. Tudod mi az a délután?"
Rámnézett, szeme tele lett könnyel, "és nem kell itt maradnom, ha sötét lesz?"- kérdezte. Végre már beszél velem - örültem - kezd elfogadni, bízni bennem! Csudajó érzés töltött el és nevetve válaszoltam- "nem bizony, ha sötét lesz, csak a játékok maradnak itt és ők vigyáznak az ovira, mi mindannyian hazamegyünk, te is Petikém!" Az első menetet megnyertem!
Egész délelőtt velem volt, bármivel foglalkoztunk, fogta a kezem vagy csak hozzám dőlt.
Elkészültünk,
A legfontosabb ilyenkor az érzelmi biztonság megteremtése gyermekben, szülőben egyaránt.
Folytatom...