Egy rendezvényen, ahol személyes tanácsadás keretében találkozhattam szülőkkel, azzal a kérdéssel fordult hozzám egy anyuka - megvalósítható-e, hogy soha ne okozzon lelki sérülést óvodáskorú gyermekének? Kissé meghökkentem és össze kellett gyorsan szednem gondolataimat, mert ”élőben” várt a válaszra, és azonnal.
Valóban megvalósítható, hogy soha ne bántsuk meg és emiatt ne váljon esetleg szorongóvá, sérültté lelkileg gyermekünk?
Elsődleges és a legfontosabb, hogy ”jól neveljük” őt, de ehhez nagyon meg kell ismernünk azt, akit nevelünk. Minél jobban és többet tudunk gyermekünk egyéni és életkori sajátosságairól, annál inkább sikerül ”jól” nevelni. Ismernünk kell önmagunkat is, hisz tőlünk függ, hogy mit tanul meg, les el, utánoz le kicsink. A gyermek egyéni tulajdonságait, pedig ki ismerhetné a legjobban, ha nem a szülők?
Így az életkori sajátosságok- főleg első gyermekes szülőknél- azok, melyek ismeretében támogatás szükséges. Tudnunk kell, hogy az apróságok teljességgel érzelmi lények. Ezért minden cselekedetüket, gondolatukat, kívánságukat az éppen akkor aktuális érzelmeik befolyásolják. Tehát vágyakkal, igényekkel teli érző élőlények, akikre mi, nap mint nap hatunk családi környezetünkben. Gyermekeink ”el is várják”, hogy figyeljünk érzelmeikre. Ezt érdemes felismerni és természetesen, rugalmasan kezelni még akkor is, ha esetleg azok épp, akár negatív érzelmek /düh, harag, dacosság/. Fontos, hogy soha ne éljünk vissza az érzelmi helyzettel - érzelmi bizonytalanságban tartani gyermekünket /”ha így viselkedsz, nem foglak szeretni!”/. A szeretet megvonása vagy ennek gyakori hangoztatása félelmet, bizonytalanságot válthat ki belőle!
A feltétel nélküli szülői szeretetet fejezzük ki, mutassuk ki egyszerűen, mert ez szolgál a gyermek számára biztos érzelmi alapként. Gyermekünk pici korától kezdve bízik, hisz bennünk, ezt a hitet soha nem kockáztathatjuk nevelésünk során, ezért fontos /mikor mit mondunk, teszünk, ígérünk neki és betartjuk- e/.
Igen, lényeges, hogy apróságunkat olyannak fogadjuk el, amilyen! Az már a mi szülői feladatunk, hogy fokozatosan, folyamatosan megismertetjük, megtanítjuk, rászoktatjuk ezernyi dologra, amitől változni, fejlődni képes. Minden gyermek fejleszthető, alakítható a nevelés során! Itt tartom érdemesnek megjegyezni, hogy gyakori jelenség a szülők részéről a gyermeküktől követelt elvárásaik ”évesítése”, azaz, hogy 1. éves korától tudjon járni, 3. évesen legyen teljesen szobatiszta, 6. évesen képes legyen bizonyos önállóságra, stb. A gyerekek egyediek, egyszeriek és egyéni fejlődést mutatnak! Ha a szülői elvárásokat képtelenek teljesíteni elbizonytalanodhatnak, feszültség alakulhat ki bennük. Ha túlterheljük, ha siettetjük valamilyen téren őket, akkor egészséges fejlődési ritmusuk felborulhat; leállnak, vagy sikertelenné válnak tetteikben, hibázni fognak.
Ha egy kicsi gyerek nem kap elegendő időt tevékenységeire, ha nem neki szánt feladatok elé állítjuk, akkor képtelenné válik teljesíteni, emiatt negatív élmény éri őt is, és a szülőt is. Sok esetben a környezetükben élő többi gyerekkel /”szomszédék Pistikéje már tud biciklizni, te miért nem?”/ hasonlítgatjuk össze saját gyermekünk teljesítményét, fejlődési fokát. Türelmetlenségünkkel árthatunk fizikai, lelki fejlődésében egyaránt.
Gyermeke születése után néhány évvel sok szülő- van aki bevallja, van aki nem teszi ezt meg- úgy érzi csalódott csöppségében. Többet, jobbat várt ennyi idő után tőle minden téren, vagy összehasonlítja nagyobb testvérével és úgy gondolja kicsi csemetéje elmarad a fejlődésben testvére mellett /” a nagyobbik gyermekem ilyen idős korában már…”/. Jó, ha figyelembe vesszük, hogy egy kicsi gyerek világa sajátságos, ismeretei még minimálisak, gyermeki módon éli meg életét. Tőlünk függ, hogy első éveiben- az örökölt tényezők mellett- milyen egyéni tulajdonságai lesznek és hogyan fejlődnek ezek tovább.
Szülői feladataink tehát összetettek, nagy felelősséget rónak ránk, és csak akkor leszünk képesek ezt jól ellátni, ha igyekszünk minden helyzetben előítéletek nélkül őszintén, feltételnélküli szeretetben nevelni. Akkor biztosak lehetünk abban, hogy kicsi gyermekünk testi- lelki fejlődését elősegítjük. És csak ez számít!- Körülbelül ennyit mondtam az érdeklődő anyukának.
.jpg)
