Peti a következő napon jött óvodába. Nagyon örültem és kicsit beszélgetni is volt időnk. Közölte, hogy szabadsága letelik, már a héten dolgoznia kell, így ha nem gond, Petinek két nap múlva itt kell aludnia - szomorúság bujkált a hangjában, éreztem fél, félti kisfiát és még bizalmatlan. Megbeszéltük a részleteket, kértem, hozzanak majd valami kedvenc játékot, vagy ha alvásnál szokott játékot, netán cumit ágyba vinni, nyugodtan hozzák el.

Meglepődött a törékeny, halk szavú Szilvia, majd elmondta, Peti egy teknősbékás kis törülközővel alszik egyéves kora óta. Természetesen a teknősbékát is szívesen fogadjuk – mosolyogtam. Még annyit kért szerényen, hogyha alvásnál lenne lehetőség ,,simizni” Peti hátát, úgy szeret otthon is elaludni. Megígértem.

Aztán jött a nehezebb rész, a búcsúzás! A kisfiú édesanyjába kapaszkodott, sírva fakadt, nehezen tudtuk elválasztani közösen.

Felvettem, átöleltem, rúgkapált, dühösen csikart és sírt, sírt … Leültem vele szőnyegre, simogatni kezdtem és mondókáztam neki, ,,Ciróka, maróka, mit főztél Petike", meg ,,Háj, báj, kutyamáj, majd meggyógyul, és nem fáj”!... sokszor monoton ütemben… aztán észrevettem már nem feszíti úgy magát, elcsitul a sírása és félve, de elhelyezkedik az ölemben.

A
z első győzelem, örültem magamban és folytattam a mondókázást kb. tízpercig. Peti egyre nyugodtabban ült, éreztem, figyeli a mondókák szövegét.

,,Csiga- biga, gyere ki!

  Szebb világ van ideki!

  Bújj ki kapud aljába!

  Ló búsuljon magába!”

Amikor ezt hallotta, hogy:

,,Csiteri- csütöri csütörtök

  tököt lopott az ördög.

  Bugyogójába rakta,

  Nem fért le a pokolba.

  Öreg ördög meglátta,

  Jól elagyabugyálta!

Egyszer csak megszólalt - ,,megint”- én megkönnyebbülten elmondtam még néhányszor. Úgy éreztem a mesékkel, versekkel meg tudom szerettetni Petivel az ovis életet. Ám még hátra van a neheze, hogyan lesz képes elfogadni új környezetét, társait?

Folytatom.

--------